Gyulatelevízió
Tovább az elkezdett úton
Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke július 1-jén pappá szentelte Aleksza Jánost és Tapodi Krisztiánt. A két újmisés pap első útja az egyházmegye ifjúsági táborába vezetett.
Mind Aleksza Jánosé, mind Tapodi Krisztiáné korai hivatás, mindketten az érettségit követően jelentkeztek a Szent Gellért Szemináriumba. Hasonló utat járt be a két újmisés. A Szeged-Csanádi Egyházmegye egy-egy kis településén nőttek fel, lelki-szellemi formálódásukban nagy szerepet játszott az egyházhoz kapcsolódó élet. János a Békéscsaba melletti Telekgerendáson született és nőtt fel, Krisztián pedig Bordányban. Mindketten vallásgyakorló családban nőttek fel. Osztálytársak lettek a szegedi piaristáknál, majd együtt kezdték a szemináriumot. Mindkettejük életében fontos szerepet játszott az egyházmegyei ifjúsági tábor Zöldfáson, kezdetben résztvevőként, majd később kispapként már a szervezés feladatába is bekapcsolódtak.
Aleksza Jánost már gyermekként foglalkoztatta a papság gondolata, meghatározó volt számára Szent II. János Pál alakja, akinek a boldoggá avatására kijutott 2011-ben plébánosával, Szigeti Antallal Rómába.
János a békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskolában tanult, negyedikes korától ministrált a békéscsabai Páduai Szent Antal-társszékesegyházban.
– Mindig az oltár körül voltam – emlékszik vissza. – Mindig úgy gondoltam, hogy a papság a jövőm, vágytam mindig arra, hogy élő és mély kapcsolatom legyen Jézussal.
Ezt a vágyat fejezi ki papi jelmondata: „Aki nekem szolgál, engem kövessen, ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.” János számára Jézus a biztos pont, és aki Krisztust szolgálja, az mindig nála van. János szolgálatát kisteleki káplánként kezdi.
Tapodi Krisztián kisiskolásként ki akart iratkozni hittanról, de szülei nem engedték. Mezőgazdasággal foglalkozó családjában a természettel való mély kapcsolatból fakadóan ugyanis erősen jelen volt a hit. Minden megváltozott, amikor új hitoktató és új plébános került Bordányba, felrázták az egyházközség életét.
– Mindketten példák voltak számomra. Sok programot szerveztek nekünk, köztük a Kincskereső tábort, amihez a mi korosztályunkba tartozókat kérték fel csoportvezetőnek. Megéltem, hogy tevékeny részese lehetek az egyház életének, és láttam, hogy a társaim is értékelik, élvezik ezt. Elkezdett érdekelni, ki is az Isten, és miért fontos.
Krisztián a piaristáknál is aktív munkát végzett, csoportvezető lett a Kalazancius Mozgalomban.
– Tizenegyedikesként lett egy hetedikesekből álló közösségem. Amikor érettségiztek, én akkor záróvizsgáztam. A hat együtt töltött év összekovácsolt minket. Itt is megtapasztaltam, hogy feladatom van, s átélhettem az örömet is, hogy a fiatalokat a hit felé tudom segíteni.
Történelemtanárnak készült, de volt benne egy szüntelen keresés.
– Sok tapasztalat mozdított a papság irányba, éreztem az elhívást. Igent mondtam. Úgy érzem, a papság az én utam. Voltak nehéz időszakok is a szeminárium alatt. Más, amikor az ember fejben tudja, milyen lemondásokkal jár majd a papság, és más, amikor megtapasztalja ezt, megélve az ezzel járó kríziseket. A nehézségek dacára mindig megerősödött bennem, hogy jó helyen vagyok, és Isten ezt szánja nekem. Az utóbbi időszakban jutottam el odáig, hogy igazán megértettem: a papi élet lényege az istenkapcsolat, a Jézus jelenlétében töltött élet. Ha nincs jelen az életemben az imádság és Isten, hiába teszem a dolgomat akár ugyanolyan lánggal, mint azelőtt, az egészben nincs ott a lényeg. A pap létrehozhat jó dolgokat, de az életének nem magáról, hanem Istenről kell szólnia. Hinni kell abban, hogy mi elvetjük a magot, ez a munkánk értelme, Isten pedig termővé, gyümölcsözővé teszi.
Krisztián papi életét gyulai káplánként kezdi. Van egy olyan szándéka, hogy összehozza az utóbbi években végzett paptestvéreit, hogy együttműködést építsen a helyi papsággal. Szeretne továbbra is kapcsolódni az egyházmegye pasztorális kezdeményezéseihez, és folytatni a szívügyévé vált hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett programokat.
