

Az Életreváltó Alapítvány 2020-ban jött létre azzal a céllal, hogy az addiktológiai kezelt betegek kezelését komplexebbé tegyék, ennek részeként született meg az új terápiájuk, emelte ki Jalekné Rózsavölgyi Katalin.
A kuratóriumi elnök elmondta, a gyulai Zeneműhely segítő szándékkal kapcsolódott kezdeményezésükhöz, ennek eredménye lett a több színdarabot bemutató rendezvény.
A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara több éve együttműködik az Életreváltó Alapítvánnyal. Jalekné Rózsavölgyi Katalin hangsúlyozta, a szenvedélybetegekkel kapcsolatosan kulcsfontosságú számukra az egyetemen tanuló szociális munkás és diplomás ápoló szakos hallgatók érzékenyítése.
Az Életreváltó Alapítvány a közeljövőben több, hasonló tartalmú és felépítésű rendezvényt tervez, ahol a figyelem a szenvedélybetegekre irányul.