

Magyarország jövőjét Békés vármegyében is írják, fogalmazott Takács Árpád főispán megnyitó beszédében, a szerdán kezdődött, Békés Vármegyei Pályaválasztási Vásáron.
A kétnapos, Csaba Parkban rendezett eseményen 5000 diák részvételére számítanak.
A Készenléti Rendőrség Zenekara közreműködésével kezdődött szerda délelőtt a Békés Vármegyei Pályaválasztási Vásár. A hivatalos megnyitón Szarvas Péter békéscsabai polgármester hangsúlyozta, az elsősorban általános- és középiskolásokat megszólító rendezvény a diákok továbbtanulását, az életben való eligazodását segíti és rávilágít arra, hogy a Békés vármegyei diákoknak nem csak jelenük, hanem jövőjük is van. Herczeg Tamás köszöntőjében kiemelte, a kétnapos, fesztiváli hangulatban zajló rendezvény nem csak egyfajta intellektuális portéka, hanem találkozási pont is az oktatási intézmények között.
A régió legszínesebb, legsokoldalúbb rendezvénye a Békéscsabán rendezett, vármegyei pályaválasztási vásár, hívta fel a figyelmet Takács Árpád főispán. A kormányhivatal rövid időn belül kétféle nézőpontból tudja megmutatni Békés vármegyét, fogalmazott. A közfoglalkoztatás a hagyományokról, az értékekről, a múltról és a jelenről szól, a ma megnyíló vármegyei pályaválasztási vásáron a jelenből tekintünk a jövőbe.
Kétegyházáról érkezett a nyolcadikos Ferenc Viktória, ő ötleteket szeretne kapni a továbbtanulásához.
A békési Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképzőiskola és Gimnázium végzőse, Borbás Balázs az iskola standjánál segített az érdeklődők tájékoztatásában.
A békési középiskola vezetője, Várszegi Éva a pályaválasztási vásártól a beiratkozó diákok számának emelkedését reméli.
Nagy Viktória a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum végzőse frissítőkkel várja a vásárra látogatókat.
Az egyetem láthatóságát növelni kell minden olyan rendezvényen, amely megjelenési és bemutatkozási lehetőséget biztosít, fogalmazott Dux László. A békéscsabai pályaválasztási vásár kiváló alkalom minderre, hiszen a hasonló rendezvények hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a jövőben az idei kimagasló hallgatói létszámot is meghaladja a Gál Ferenc Egyetem.
A vármegyei rendezvényen népszerűsítő és tájékoztató előadások, interaktív bemutatók és kiállítók sokasága várja a továbbtanulni szándékozó fiatalokat, akár a határon túli területekről is.