2024. május 6., hétfő
FONTOS

A GFE a teremtésvédelmi konferencián

Dux László, a GFE rektora

Közös megoldásokat kell találni

Együtt a közös otthonért címmel rendezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ökumenikus és vallásközi nemzetközi konferenciát.

A konferencia előadói között volt I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Erdő Péter bíboros, prímás, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa, Peter Turkson bíboros, a Pápai Tudományos Akadémia elnöke, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának volt prefektusa, Salama Gomaa Ali Daoud, az Al-Azhar Egyetem rektora és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

A főelőadó, I. Bartholomaiosz a közös fellépés szükségességét hangsúlyozta. Rámutatott: az ökológiai válság nem politikai kihívás és nem is tudományos vagy technológiai probléma. A világ érzékelésének módját kell megváltoztatni, különben továbbra is csak a tünetekkel fogunk foglalkozni, nem pedig az okokkal.

A konferencia szünetében Dux Lászlót, a Gál Ferenc Egyetem rektorát kértük értékelésre.

– Mint a Gál Ferenc Egyetem rektora, fontosnak tartom, hogy a katolikus egyetemeket, kutatást, oktatást érintő, összefogó rendezvényeken jelen legyünk. A konferencia témája mint orvos-biokémikushoz is közel áll hozzám. 15 éve bioetikát is oktatok a Kaszap István Jezsuita Szakkollégiumban, ahol számos kérdés, melyet ez a konferencia is érint, élénk vita tárgyát képezi, hiszen sokszor érték áll szemben értékkel. Viszem haza az élményt, és a most induló szakkollégiumi félévben fel fogjuk dolgozni ezeket a témákat, a most elfogadott nyilatkozat is bele fog kerülni a tananyagba – mutat rá a konferencia jelentőségére Dux László.

Az egyetemi tanár úgy véli, ahol keresztény szellemű felsőoktatás zajlik, a teremtésvédelem témájának meg kell jelennie, hiszen a gazdaság működése, a társadalom koncentrálódása a nagyobb városokba óhatatlanul eredményez környezetkárosítást. A GFE zömében olyan segítő életpályákra készít fel mint egészségügy, szociális munka, oktatás-nevelés, gyermekvédelem, de a hitoktatók képzését is kell hogy érintse ez a problematika.

– Sokrétű a felelősségünk, kinek-kinek munkaterülettől függően más. Meg kell találni mindenkinek a világnézetéhez, gondolkodásához vállalható megoldásokat. A konferencia például támpontot adhat – mondja Dux László. Lényeges, hogy itt most a protestáns egyházak képviselői is megjelentek, hiszen az észak-európai nagy ipari társadalmaknak a vallásos háttere inkább az evangélikus egyházhoz és annak leszármazottjaihoz kötődik. Fontos, hogy ők is érzik ezt a felelősséget. Nem védhetjük úgy meg a saját környezetünket, hogy közben a szegényebb országoknak gyorsabb ütemben tesszük tönkre a környezetét. Az iszlám képviselője is megfogalmazott gondolatokat, melyek illeszkednek a keresztény tanításhoz és Bartholomaiosz pátriárka tanítása szépen összecsengett Ferenc pápa Laudato si enciklikája mondanivalójával.

– A globális felmelegedés és következményei nem válogatnak vallások, népcsoportok között, közös megoldásokat kell találni. Egyáltalán nem könnyű. Akinek több anyagi és szellemi lehetősége van, annak a felelőssége is nagyobb – hangsúlyozza a rektor.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …