2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Őrizetbe vétel, ittas vezetés és lopás Békésben

Békéscsabán őrizetbe került egy férfi, Eleken kerékpártolvaj bukott le, Békésen rollerekre szemet vető fiatalokat ért tetten egy férfi, Battonya külterületén pedig balesetet szenvedett egy nő, aki a gyanú szerint ittasan vezetett.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2023. december 1-jén szabálysértési őrizetbe vett egy férfit, mert elment a feleségéhez annak ellenére, hogy a rendőrök erőszakos viselkedése miatt megtiltották neki, hogy felvegye vele a kapcsolatot. A 45 éves férfit a rendőrkapitányság munkatársai a távoltartás szabályainak megszegése miatt három napon belül bíróság elé állították.

Eleken, egy ház udvaráról 2023. december 2-án hajnalban egy férfi ellopott egy kerékpárt. A tulajdonos rögtön tudta, hogy ivócimborája vihette el a kétkerekűt. A rendőrök előállították a 38 éves eleki férfit, aki elmondta, hogy a biciklivel áttekert Gyulára és ötezer forintért eladta a bolhapiacon. A vevőnek vissza kellett adnia a kerékpárt, az eleki férfi ellen pedig büntetőeljárás indult.

Elektromos rollereket akart lopni két fiatal egy ház udvaráról 2023. december 2-án délután Békésen. A kiskapu nem volt bezárva, a lakás ajtaja viszont igen, de felfeszítették, így fértek hozzá a ház folyosóján tárolt járgányokhoz. Az egyiket már kivitték az utcára, a másik még az udvaron volt, amikor a tulajdonos hazaért és tetten érte a 13 és 15 éves fiúkat. A Békési Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt rendelt el nyomozást.

Battonya külterületén 2023. december 3-án 3 óra 45 perc körül fának ütközött egy személygépkocsi. Az autót egy nő vezette, aki nem sérült meg, de a szonda alkoholfogyasztást jelzett nála. A rendőrök előállították a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra, elvették a jogosítványát és büntetőeljárást indítottak ellene.

Nézze meg ezt is:

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett

A gyanú szerint ittas volt az a férfi, aki 2024. szeptember 25-én 18 óra körül …