2024. október 15., kedd
FONTOS

Első verseskötetét mutatta be Arató Adrienn

Kisné Czeglédi Márta gyermekkönyvtáros olvasott fel a gyerekeknek kedd délelőtt Arató Adrienn nemrég megjelent verseskönyvéből.

Az Állati jó versek című kötet pozitív fogadtatásra talált a kisiskolások körében.

A szerző elmondta, a koronavírus járvány ideje alatt érezte úgy, hogy gyermekkori kedvtelését érdemes egy kicsit komolyabban vennie, ráadásul ebben az időszakban fontosabbá vált számára a kreatív tevékenység.

Arató Adrienn kérdésünkre elmondta, egyáltalán nem volt kikövezett útja a versek megírásától a megjelenésig. Míg maguk a művek három hét alatt megszülettek, a megjelenésükre közel három évet kellett várnia, ugyanakkor már készül a következő munkái kiadására is.

A könyvbemutatóra a Gyermekkönyvtári hét programjain belül került sor. Szombaton Karácsonyi csillogás címmel tartanak gyöngyfűző foglalkozást.

 

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …