2024. április 25., csütörtök
FONTOS

Kiss-Rigó László püspök üzenete

Tisztelt Olvasòk, Kedves Testvèrek!

Alig két héttel ezelőtt hamvazószerdával megkezdődött a nagyböjti időszak, a húsvétra való felkészülés negyven napja, mely vallási megfontolásoktól függetlenül is alkalmat adhat mindenkinek arra, hogy egy kicsit visszafogja magát, önfegyelemmel, önkorlátozással erősítse akaraterejét, fizikailag és lelkileg megújuljon, bár a hívő ember számára ez az időszak sokkal többről szól.

Vannak azonban olyanok, akik úgy gondolják: nekik senki ne írja elő, hogy mikor mit ünnepeljenek, mikor engedjék ki a nadrágszíjat, mikor húzzák meg azt, mikor mire emlékezzenek. Vannak, akik karácsonyt már hetekkel korábban megünneplik és nagypénteken eszik a legtöbb húst. Pedig hitbeli hovatartozástól függetlenül érdemes lenne mindenkinek figyelembe venni a hagyományos ünnepeket, évente visszatérő időszakokat, a jeles, dátumhoz kötődő napokat. Ezek egyfajta tartást, ritmust, rendezettséget adhatnak az életünknek.

Ezért is ajánlom minden katolikus testvérünknek, családnak, hogy tudatosan használják ki ezt az időszakot, a húsvét előtti negyven napot, mint egy lelki-szellemi edzőtábort keresztény életük megújítására, hogy új lendületet nyerjenek mindennapi életükhöz. A hagyományosan előírt böjti fegyelem szinte mosolyogtatóan minimális követelményeket fogalmaz meg katolikusok számára: pénteki napokon ne együnk húst tartalmazó, húsból készült ételeket, és nagypénteken ezen kívül csak háromszor étkezzünk, egyszer lakjunk jól. Magánéletében ennél mindenki jóval többet is vállalhat. A lényeg az, hogy valamilyen tudatos vállalással mindenki kifejezze, hogy ebben a nagyböjti időszakban többet gondol hálával és bűnbánattal az értünk szenvedést és halált is vállaló Jézusra. Azt is szívből ajánlom mindenkinek, hogy nagyböjt idején szánjon tudatosan legalább egy kis időt, mint keresztény, a Jézussal való személyes kapcsolat ápolására, megerősítésére. Vegyen mindenki legalább egyszer részt egy keresztút járáson, melyet szinte minden templomban végeznek péntekenként. Esetleg szánjon minden nap öt percet arra, hogy olvasson néhány mondatot az evangéliumból, és gondolkodjon el rajta. Kifejezetten nagyböjti gyakorlat a karitatív tevékenység is, amibe valamilyen módon karácsony környékén mindenki bekapcsolódik, de nagyböjtben tudatosan inkább csak az egyházi közösségekhez tartozók.

Kívánok minden Olvasónak saját keresztény életének megújításához, megerősítéséhez hasznosan és gyümölcsözően megélt nagyböjti időszakot, annak végére pedig Krisztus örömében és erejében gazdag Húsvétot!

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …