2024. május 7., kedd
FONTOS

gyulatv_admin

TÁJÉKOZTATÓ A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL

Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 48/2022.(II.24.) számú határozatával Várfürdő tömbjét kiemelt fejlesztési területté nyilvánította, melynek értelmében az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. § (6) bekezdés c) pontja szerint tárgyalásos eljárásban elindította a Gyula város Helyi Építési Szabályzatáról …

Tovább »

Lakosság tájékoztatás

Kedves Betegünk, Hozzátartozók! A COVID-19 vírus okozta járvány második hulláma során a betegszám növekedése szükségessé teszi a Békés Megyei Központi Kórház beteg útjainak átszervezését. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának utasítása szerint a központilag meghatározott alapelvek betartása mellett 2020. november 09-től a Békés Megyei Központi Kórházban is újabb szabályok lépnek életbe az …

Tovább »

A beteglátogatás szabályai a kórházban 2020. október 30-tól

Kedves Betegeink! A COVID-19 járvány második hullámának előrehaladtával jelentősen nő a fertőző megbetegedésben szenvedők kórházi ellátási szükséglete. A biztonságos betegellátás érdekében 2020. október 30-tól a Békés Megyei Központi Kórházban szükségessé vált a betegutak átszervezése, valamint további járványmegelőző intézkedések bevezetése. A betegút változások az alábbi osztályokat érintik: – általános sebészeti, – …

Tovább »

Turisztikai szakemberek tanácskoztak Gyulán

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. szervezésében Gyulán rendezték meg az idei első országos Tourinform találkozót a több, mint 120 Tourinform iroda vezetőinek. Az eseményen a résztvevőknek a szakmai prezentációkon túlmenően lehetőségük nyílt szakmai tapasztalataikat is megosztani egymással.

Tovább »

Új szívvel folytatja lelkészi hivatását

Augusztus 14-től új lelkésze van gyulai református közösségnek, Baráth János (képünkön) személyében. A lelkészváltásra azért volt szükség, mert a feladatot korábban ellátó Szabó Endre nyugdíjba vonult. A reformátusoknál szokásnak mondható, hogy egy gyülekezet presbitériuma meghív egy lelkészt, aki azt vagy elfogadja, vagy nem. Jelen esetben is így történt. Az új …

Tovább »

Tíz éve alakította meg az Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekart (VIDEO)

Fennállásának tíz éves évfordulóját ünnepelte idén egy nagyszabású koncerttel a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar. Bogdán Gábornak, a zenekar vezetőjének a fő hangszere a klarinét,de emellett a szaxofont és a zongorát is könnyen megszólaltatja. A Somogy megyei Barcsról indult karmester a Kézjegyben azt mondta, már gyerekkorában biztos volt abban, hogy …

Tovább »

Turisztikai szakemberek tanácskoztak Gyulán

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. szervezésében Gyulán rendezték meg az idei első országos Tourinform találkozót a több, mint 120 Tourinform iroda vezetőinek. Az eseményen a résztvevőknek a szakmai prezentációkon túlmenően lehetőségük nyílt szakmai tapasztalataikat is megosztani egymással.

Tovább »

Termál – Komlói Bányász 1-1 (VIDEO)

Két, nem kimondottan jó szériában lévő csapat találkozott szombat este, Gyulán. A Termál az ígéretes ősz után nagyon gyenge tavaszt fut, a csapat eddig nyolc vereség mellett csupán kétszer győzött, és három döntetlent játszott. A Komlót sokáig a feljutásra esélyes együttesek között emlegették, ám az utóbbi hetekben pontlevonás és több …

Tovább »

47 ezer virágpalántát ültetnek ki Gyulán (VIDEO)

Közel 47 ezer tő egynyári virágpalántát ültetnek ki ezekben a napokban a közüzemi kft. szakemberei mintegy 3500 négyzetméteren. A bevált fajták mellett újakkal is találkozhatunk a város területén. Az ágyásokat zöld komposzttal dúsították fel és egy speciális műtrágyával kezelik a földet a megfelelő fejlődés érdekében, igény szerint akár három műszakban …

Tovább »