2024. május 10., péntek
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Páros könyvbemutatóval zárult a könyvhét Gyulán

Két szerző három munkáját mutatták be szerda este a gyulai könyvtárban, ez az esemény egyben az Ünnepi könyvhét programjainak záró akkordja is volt. Elek Tibor a válogatott esszéit, kritikáit tartalmazó  Szerelmem, Erdély című művét hozta el az alkalomra, a kötetről őt Erdész Ádám kérdezte. Levelek a Kner család életéből 1938-1949 …

Tovább »

Egy kisbusszal erősítették a szociális hálót Kétegyházán

  A tanyagondnoki feladatokat látja el Kétegyházán az a kilenc személyes kisbusz, melyet csütörtök délelőtt mutattak be a nagyközségben. Az eseményen Rákócziné Tripon Emese polgármester kiemelte, ez a jármű számos területen jelent majd segítséget az arra rászoruló kétegyháziaknak. Az új kisbuszra Kétegyháza pályázott, így itt használják majd, de a jármű …

Tovább »

Kaáli Nagy Géza: semmi sem lehetetlen

  Gyuláról indult Kaáli Nagy Géza István professzor kalandos életútja. Árpási Zoltán könyvéből nem csak a világhírű klinikai professzor és feltaláló, a Kaáli Intézet alapítójának életútja rajzolódik ki, hanem azé az orvosé is, aki létrehozta az ország legnagyobb járműgyűjteményét. Harminc-ezer, azaz Gyula lakosságával azonos számú gyermek köszönheti az életét annak …

Tovább »

A 90 éves Farkas Istvánné Teri nénit köszöntötték

  Görgényi Ernő polgármester virággal és oklevéllel, Csige Gábor jegyző és Kiss Szabolcs körzeti képviselő pedig tortával köszöntötte a 90 éves Farkas Istvánnét. Teri néni 1933. június 11-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecsén. Tanyán laktak, tizenketten voltak testvérek, mindannyian felnőttek, mára sajnos már csak hatan élnek. Bátyja 92 éves, a …

Tovább »

Véradások: figyelemfelkeltő bejelentést tett a gyulai önkormányzat

  A Véradók Világnapján, a véradás jelentőségére hívta fel a figyelmet a városi önkormányzat új kezdeményezése. A véradásra ösztönző bejelentés és hosszú távú program mintegy 1500 dolgozót érint az önkormányzatnál és a hozzá tartozó intézményeknél, ahol szabadnappal és jubileumi pénzjutalommal köszönik meg a jövőben a munkavállalók segítségnyújtását. Huszan adtak vért …

Tovább »

Gyulán találkoztak a Szeged-Csanádi Egyházmegye papjai

A Nádi Boldogasszony templomban megtartott Szentmisével kezdődött szerda délelőtt a Szeged-Csanádi Egyházmegye hagyományos, papi találkozója. Kiss-Rigó László püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten a történelem hajnalán megígérte az embernek, hogy az élet végső problémáira megadja a megoldást, ezt a feladatot pedig a Megváltó fogja ellátni. Ő nem azért …

Tovább »

A kiváló sportolókat köszöntötték a városházán

Kedden, a városházán köszöntötték mindazon diákokat, akik az elmúlt évben kimagasló sportsikereket értek el, és mellette tanulmányaikban is jeleskedtek. A sport és a győzelem ünnepén összesen tíz gyulai fiatal kapott „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” miniszteri oklevelet, közülük hárman vették át az elismerést ezen az eseményen. Mindhárom fiatal tehetség úszó, …

Tovább »

Felújítják a Ladics-házat és a Százéves cukrászdát

  Kedd délelőtt aláírták a 100 éves cukrászda és a Ladics-ház felújításáról szóló, kivitelezési szerződést. A beruházás jelentőségét a két épület várostörténeti, valamint a mai turisztikai életében betöltött szerepe adja meg. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, még 2015-ben kezdték el a megalapozó kutatásokat és a tervezést. Az akkor készített örökségvédelmi tanulmányból …

Tovább »

Közmeghallgatást tartott a gyulai képviselő-testület

Az önkormányzati törvény előírásainak megfelelően tartott közmeghallgatást az elmúlt héten a gyulai képviselő-testület. A városháza dísztermében tartott esemény személyes találkozási lehetőséget kínált a lakosság számára, ahol választ kaphattak a felvetett problémákra. Ezúttal a fűkaszálás, a nehezen járható külterületi utak és a közvilágítás állt a középpontban. Az online kapcsolattartás lehetősége átalakította …

Tovább »

Már az aratásra készülnek a Gyulai Agrár Zrt-nél

Medárd-napon tartották a hagyományos, az aratást megelőző gépszemlét a Gyulai Agrár Zrt.-nél. A jelenlegi csapadékos időjárás kedvez a kalászosok növekedésének, ugyanakkor az aratás kezdete elhúzódhat. Az eddigiek alapján a szakemberek sikeres mezőgazdasági évre számítanak. Az aratást megelőző szemlére a műszaki felkészültség ellenőrzése mellett elsősorban tűzvédelmi, biztonsági okokból van szükség. Csomós …

Tovább »