2024. május 10., péntek
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

A hősökre emlékeztek a Göndöcs-kertben

  A Göndöcs-kerti emlékműnél koszorúztak kedd délelőtt a gyulai önkormányzat képviselői. A Magyar Hősök Emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják, ekkor azon magyar katonák és civilek alakját idézik fel, akik az életüket áldozták a hazáért. Görgényi Ernő polgármester úgy fogalmazott, az elhunyt gyulai polgárok emléke is arra kötelezi a most élőket, …

Tovább »

Az aktív turizmust erősítette a Háromváros Kerékpáros Fesztivál

A szombat délelőtti, gyulai rajt pillanatai láthatók a videóban a szombat délelőtti felvételeken. Összességében közel kétszázan ültek kerékpár nyergébe a Háromváros Kerékpáros Fesztivál Békést, Gyulát és Békéscsabát is érintő túráján. A mezőny Békésen közel 90 bringással rajtolt. Gyuláról Görgényi Ernő polgármester rajtoltatta el a mezőnyt, ő kerékpárosként is az aktív …

Tovább »

Bemutatták a közfoglalkoztatás eredményeit a pálinkafesztiválon

    A közfoglalkoztatási program sikeres Békés vármegyei szereplői mutatták be eredményeiket szombaton, a Gyulai Pálinkafesztivál programjainak részeként. A kiállítók azokat a termékeket hozták el Gyulára, melyek közfoglalkoztatottak közreműködésével készültek, és a piacon, a versenyszférában is megállják a helyüket. A gyomaendrődiek a homoktövisre építettek, ebből velő, ivólé, szörp, lekvár és pehely …

Tovább »

Összeöntötték a Nemzeti Összetartozás Pálinkáját

    Péntek délután a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának összeöntésével kezdődött meg térségünk egyik legnagyobb gasztrokulturális rendezvénye, a Gyulai Pálinkafesztivál. Az eseményen Bora Imre fesztiváligazgató azt mondta, három napon át Gyula lesz a pálinka fővárosa. Kitért arra, hogy ezt a programot már az első évben támadások érték. Görgényi Ernő polgármester arról …

Tovább »

A 90 éves Sebestény Istvánné Erzsike nénit köszöntötték

  Görgényi Ernő polgármester virággal és emléklappal, Vigné Fábián Diána körzeti képviselő és Csige Gábor jegyző pedig tortával köszöntötte a 90 éves Sebestény Istvánnét. Erzsike néni tősgyökeres gyulai családba született 1933. május 24-én. Heten voltak testvérek, közőlük 88 esztendős öccse és 92 éves nővére él még. A szépkorú gyermekkora olyan volt, …

Tovább »

Két óvodában eggyel kevesebb csoport indul a 2023-2024-es nevelési évben

Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A fő napirendi pontok között elfogadta a grémium az indítható óvodai csoportok számát. Makráné Gombkötő Zita kiemelte, a Béke sugárútiban, valamint a Mágocsi útiban nem lett annyi beiratkozó gyermek, hogy a jelenlegi óvodai csoportokat megtartsák. Ebben a két tagintézményben öt helyett …

Tovább »

Hadisírokat gondoztak a gyulai Szentháromság temetőben

  Egy országos karbantartási program részeként végeztek sírgondozási munkálatokat szerdán a gyulai Szentháromság temetőben a békéscsabai hadkiegészítő és toborzó iroda munkatársai a 101-es Fekete Imre Területvédelmi zászlóalj közreműködésével. Hagyománnyá vált, hogy az év három jeles napjához kötődően, március 15-én, a május végi Hősök napján és halottak napján minden szervezet a …

Tovább »

Programokban gazdag évet zárt az Erkel Ferenc Társaság

  A napokban megtartotta éves közgyűlését az Erkel Ferenc Társaság. Somogyváry Ákos kiemelte, a koronavírus járványt követően kétséges volt a működésük, hiszen sok civil szervezet került nehéz helyzetbe. Az elnök hangsúlyozta, az előrelátó gazdálkodásuknak és a támogatásoknak köszönhetően nem veheti észre a helyi közösség, hogy nehezebb időket éltek. Rögtön az …

Tovább »