2024. május 10., péntek
FONTOS

Híreink

Ételosztás összefogással (VIDEO)

Az ételek tíz bográcsban készültek, Balogh Lajos képviselő és segítői közösen készítették el az adományokat. A levesek mellett paprikás krumpli, halászlé és székelykáposzta készült. Az adományok sora azonban nem merült ki az ételekben, hiszen ruha és édesség is gazdára talált. A szervezők szerint nagyon fontos, hogy odafigyeljünk azokra, akik a …

Tovább »

50 éves a Budrio-Gyula testvérvárosi kapcsolat (VIDEO)

Szerves részét képezte a jubileumnak az az időügyi konferencia, melyet egy pályázatnak köszönhetően rendeznek meg Gyula több testvérvárosában. A fürdővárosból a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesületének és Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének egy rész utazott a rendezvényre. A konferenciához tartozott két budriói idősek otthonának meglátogatása is. Az olasz testvérváros legnagyobb nappali foglalkoztatójának …

Tovább »

Népbetegség a csendes gyilkos (VIDEO)

A szakemberek szerint a 150/90-es vérnyomás már határértéknek számít, itt már indokolt a vizsgálat és az esetleges kezelés. A hipertónia gyakran minden előzetes tünet nélkül, alattomosan jelentkezik, ezért is célszerű évente néhányszor megméretni a vérnyomásunkat, mert ezzel kiszűrhető a betegség megjelenése. Magyarországon a huszonöt év felettiek majd negyven százalékban érintettek …

Tovább »

Örmény emlékművet avattak (VIDEO)

Beszédében Kiss-Rigó László megyéspüspök azt mondta, ez esetben a keresztény szolidaritás megnyilvánulásáról van szó. Bármilyen csapás, tragédia, ha igazi szeretettel beoltjuk, képes a megbékélést, a szolidaritást, az együttélést megtanítani. Az ünnepségen felolvasták Martonyi János külügyminiszter levelét. Hangsúlyozta, a magyarokat és az örményeket több évszázados barátság köti össze. Ez a közös …

Tovább »

Pálinkafesztivál: legyőzték a hétfejű sárkányt (VIDEO)

– Ha valaki egyszer megírná a pálinka réges-rég kezdődött és soha véget nem érő történetét, abból egy szép magyar népmese kerekednék ki – köszöntötte V. Németh Zsolt a fesztivál résztvevőit. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár a pálinka megbecsültségéért vívott sikeres harcot a hétfejű sárkány legyőzéséhez hasonlította. Az év pálinkája díj, vagyis …

Tovább »

Két gyulai arany a történelmi íjász EB-n

Pénteken még négy gyulai íjász volt döntőben, végül ketten szereztek aranyérmet. A nőknél Sotus Gizella, az ifjúsági versenyzőknél pedig Geszner Dávid diadalmaskodott. A versenyzőknek huszonegy célos versenyen, háromdimenziós célok mellett lőlaposban és ügyességi számokban is bizonyítani kellett. Az íjászoknak három napon a keresztül komoly koncentrációra volt szükségük a jó eredmény …

Tovább »

Sok az idős orvos és védőnő (VIDEO)

Dr. Hertelendy László, a szövetség alapító elnöke kiemelte, elérték azt, hogy részesévé váltunk a civil jogszabály-előkészítő fórumnak. Emellett rendszeres alapellátási egyezető fórumok vannak az egészségügyi államtitkárságon, amelyek során fel tudják hívni a figyelmet a legégetőbb problémákra. A tanácskozás egyik fontos témája volt a duális finanszírozás, illetve a nehezen fenntartható szolgáltatások …

Tovább »