2021. január 25., hétfő
FONTOS

Kék hírek

Rendőrségi hírek Gyuláról és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Balesetek, közlekedési hírek, bűnügyek, életünk szomorú velejárói. Ne a helyi pletykákat hallgassa, szerezzen információt hiteles forrásból!

Lezárt ügy: nyolc öltözőszekrényt tört fel a gyulai fürdőben

Gyulán, a Várfürdőben 2014. november 15-e és 2015. február 18-a között nyolc öltözőszekrényt tört fel egy békési férfi. A 44 éves B. Zoltán a szekrényekből ruhaneműket, karórát, táblagépet, mobiltelefonokat, pénztárcákat, készpénzt, iratokat, bankkártyákat és kulcsokat tulajdonított el. Az egyik kulccsal egy személygépkocsit is elvitt a Vár utcából. A járművet végül …

Tovább »

Békés lett a legjobb megye a vízirendészek között

A napokban megrendezett, idei verseny elméleti részből és gyakorlati feladatok végrehajtásából állt. A gyakorlati versenyszámok közül az esemény első napján az elméleti versenyt követően került sor a gyorsasági futamra, melyet árvízvédelmi rohamcsónakkal hajtottak végre a versenyzők. A verseny második napján ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük a versenyzőknek folyami körülmények között a …

Tovább »

Öt szír és egy afgán Lökösházánál

A két felnőtt, illetve a négy gyermek illegálisan érkezett Magyarországra és meghallgatásuk során menekültként való elismerésüket kérték. A rendőrség a határsértőket átadta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.

Tovább »

Kábítószerfogás Kétegyházán (VIDEO)

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2015. szeptember 10-én 16 óra 30 perc körüli időben Kétegyháza külterületén leállítottak egy személygépkocsit, amelyet egy szegedi férfi vezetett. A 32 éves F. Gáborral utazott barátnője, a 40 éves szintén szegedi N. Olga. A férfinál 21 kis csomagban 31 gramm kristályszerű, kábítószergyanús …

Tovább »

Öt gyanúsítottja van a Gyulán történt betöréseknek

Gyulán, a Dobó utcában 2014. december 3-án egy lakóházból készpénzt, kabátot és karórát tulajdonított el. Szintén Gyulán, a Bárdos garázssoron 2014. decemberében társaival több garázs ajtaját feszegették, megrongálták. Ahová bejutottak, onnan szeszes italokat, élelmiszereket és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el. Gyulán, a Késmárki utcában egy üdülőből és annak garázsából 2014. …

Tovább »

Lezárt ügy: sorra lopta a kerékpárokat

A Gyulai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy gyulai férfi ellen. A 60 éves Sz. János a nyár elején egy hét alatt négy kerékpárt tulajdonított el Gyulán. Először 2015. május 25-én intézkedtek vele szemben a rendőrök, akkor a Béke sugárútról vitt el egy biciklit. Másnap az …

Tovább »

Bántalmazás és körözött kamionok

A 24 éves M. Sz. többször megütötte testvérét és a rendőrök felszólítását követően tovább bántalmazta őt. A rendőrkapitányság munkatársai a nőt rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt három napon belül bíróság elé állíthatják. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei augusztus 27-én 11 óra körüli időben Gyulán, a Kétegyházi úton ellenőriztek két parkoló kamiont. Az …

Tovább »