2024. május 25., szombat
FONTOS

Köztéri szemeteseket rongált meg és parkoló kocsikat karcolt össze egy férfi Gyulán

A rendőrök a bejelentés után a helyszín közelében elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.

Több szemetest is megrongált és az útra dobott egy férfi Gyulán, a Karácsonyi János és a Dob utcában is 2024. április 20-án, pár perccel éjfél előtt.

A bejelentés után a rendőrök perceken belül a helyszínre értek, ahol azt látták, hogy a köztéri kukákat felborogatták és többet közülük az út közepére dobtak. A közelben igazoltattak egy 36 éves férfit, aki már nem volt ismeretlen előttük. Nem tagadta, hogy ő rongálta meg a szemeteseket, azt mondta, hogy azért tette, mert feszült volt, és tombolnia kellett. A rendőrök az előállítása során egy metszőollót is találtak nála, amit elvettek tőle. A férfi végig zavartan viselkedett emiatt mentőt hívtak hozzá. Másnap több bejelentés is érkezett arról, hogy Gyulán parkoló autókat rongáltak meg.

A gyanú szerint a férfi, amellett, hogy a kukákon töltötte ki a dühét, nem sokkal korábban a szomszédos utcákban több kocsira is ikszeket, köröket karcolt, de volt, amelyikre betűket írt.

A Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság és rongálás vétsége miatt indított büntetőeljárást ellene.

Nézze meg ezt is:

Gyalogátkelőhelyen ütött el lányt egy autós Békéscsabán

  A férfi nem állt meg, elhajtott. Négyen utaztak vele, a nők először nem értették, …