2024. május 6., hétfő
FONTOS

Címke: kultúra

Halmai Gyula fodrászmester öröksége

A két világháború között több helyen is volt üzlete Gyulán Halmai Gyulának, akit a kor egyik jegyzett fodrászmestereként tartottak számon. Az Erkel Ferenc Múzeum kincsei közül Nagy Adrienn néprajzos muzeológus az ő hagyatékát mutatja be.

Tovább »

Rekordszámú vendég érkezett 2019-ben a Gyulai Várba

A szallas.hu adatai alapján Gyula 2019-ben is a TOP10 belföldi úti cél egyike volt. Ez a statisztika a város kiállítóhelyeinek a látogatottságán is megmutatkozott, a Gyulai Vár – megelőzve a 2018-as eredményt – rekordszámú vendéget számlált, összesen 102 218 ember volt kíváncsi a múzeumra. Az Almásy-kastélyban tavaly egészen pontosan 76 …

Tovább »

Trianonra emlékeztek a gyulai kiállításon

Idén száz éve annak, hogy az első világháború után megszületett a Magyarországot szétszakító trianoni döntés. Ennek apropóján nyílt meg Gyulán az a fotókiállítás, mely az elszakított országrészek épített örökségét mutatja be. A gyulai művelődési központ aulájában Görgényi Ernő polgármester nyitotta meg Bagyinszki Zoltán tárlatát. Felidézte Jókai Anna egyik írását, melyben …

Tovább »

Kosztolányi Dezsőről tartottak rendhagyó irodalomórát

  Kosztolányi Dezsőről, a máig töretlen népszerűségnek örvendő költőről tartott rendhagyó irodalomórát Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész. Kedden, a zeneiskolában az érettségire készülő erkeleseknek nyújtott segítséget Kiss Lászlóval folytatott beszélgetése. Bíró-Balogh Tamás elárulta, immár több mint két évtizede kutatja Kosztolányi életművét, költeményeit, prózáit, levelezését. Kitartó vizsgálatának köszönhető, hogy a tavalyi év folyamán …

Tovább »

Az Almásy-kastélyban olvashatók Werner György felmenőinek levelei

  Werner György évszázados hagyománnyal rendelkező üveges kisiparos dinasztia leszármazottjaként folytatta Gyulán, és tanulta ki az épületüveges, díszmű üvegező mesterséget. A vállalkozást még 1872-ben, néhai nagyapai nagybátyja alapította. Kézjegy című műsorunk forgatása alatt az Almásy-kastély egyik kiállítótermét látogattuk meg, hiszen az imént említett alapító levelei is megtalálhatók itt. Ezek a …

Tovább »

Koncerttel ünnepelték Gyulán az új hangszereket

  A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódott az a hangverseny, melyt a tankerületi központ égisze alatt rendeztek a gyulai zeneiskolában. Az eseményen Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató hangsúlyozta, a Hangszercsere Program keretében az elmúlt két évben összesen 61 millió forint értékben szereztek be kiváló minőségű hangszereket, illetve a zeneoktatáshoz szükséges, más eszközöket. …

Tovább »

Átadták a Gyulai Vár három új, interaktív elemét

Hétfőn, ünnepélyes keretek között adták át a Gyulai Vár három legújabb, interaktív elemét. A Kubinyi Ágoston Programnak köszönhetően ugyanis egy diorámával, vagyis háromdimenziós múzeumi makettel, egy kiterjesztett valóság alapú installációval, valamint egy videóval bővült a kiállítás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Kubinyi-program 10 millió forintot biztosított az innovatív digitális …

Tovább »

Kilencen keresztelkedtek meg a baptista egyházközösség tagjai közül

Az életváltozásnak az ünnepe, amikor Isten valakinek az életét megváltoztatja az újjászületés által. A bemerítést az Úr Jézus parancsa és a Biblia tanítása szerint gyakorolják, amikor olyan embereket merítenek vízbe (keresztelnek meg), akik Isten örömhírét, az evangéliumot megismerve hitre jutottak, saját döntésük alapján pedig el kívánják kötelezni magukat az Úr …

Tovább »

A trianoni döntés száz éves apropóján nyílik fotókiállítás

  A trianoni döntés száz éves apropóján nyílik meg hamarosan Bagyinszki Zoltán fotókiállítása a művelődési központ földszinti aulájában. A több száz elkészített fotóból hosszas folyamat volt kiválasztani azt a százat, melyből végül 42 lesz látható a helyszínen. Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Erdély, Horvátország és a Várvidék jelenik meg a képeken. Bagyinszki …

Tovább »