2024. május 7., kedd
FONTOS

Címke: kultúra

Magyar és román kortárs művészek képei a Kohán Képtárban

  Kepenyes Pál improvizációjával kezdődött a Kohán Képtár legújabb, Emlékezet és elvágyódás című kiállításának megnyitója.   A magyar és román kortárs képzőművészeti alkotásokat bemutató tárlat az épület nagyobbik termében kapott helyet, ahol eddig Kohán György képei voltak láthatóak. A most kiállított alkotások Hunya Gábor magángyűjteményéből kerültek a képtárba. A gyulai …

Tovább »

15. alkalommal választottak zászlós bort

  A napokban Gyulán találkoztak Szent Vince Borrend Békés Megyei Lovagi Székének tagjai, hogy megválasszák az idei év zászlósborát. A borlovagok a hagyományokhoz híven először átvonultak a belvárosi Nádi Boldogasszony plébániatemplomba. A Szent Vince Borrend 1991-ben alakult, a megyei lovagi szék tíz évvel később, 2001-ben. Akkor még csak hárman alkották …

Tovább »

Háy János volt vendég a könyvhét gyulai záróeseményén

  A gyulai Mogyoróssy János könyvtár mellett található egykori indonéz étteremben lakó, végül az egyik vendég tányérjában kikötő kígyóról is anekdotázott Szabó Tibor, a bibliotéka egykori munkatársa, aki Háy Jánossal beszélgetett szerdán. Az ázsiai tematika a beszélgetés során is előkerült, ugyanis a próza-, líra- és drámaszerzőként alkotó Háy János a …

Tovább »

Izgalmasnak ígérkeznek a Múzeumok éjszakájának gyulai programjai

Csütörtök délelőtt az Almásy kastély előtt megtartott sajtótájékoztatón ismertették a jövő heti múzeumok éjszakájának legérdekesebb programjait. A vízügyi igazgatóság jövő szombaton, a Tájvízházban és a szemközt lévő székházban ingyen fogadja a látogatókat. Kaczkó Zita irodavezető elmondta, az erdélyi magyar népéletet bemutató tárlat mellett muzsikáló festményekkel és nagy társasjáték partival várják …

Tovább »

Gyula is szerepelhet Bán Mór Hunyadi-sorozatának folytatásában

  A magyar történelem bővelkedik regénybe illő karakterekkel, hősökkel, irodalmunk pedig sokszor választotta őket témának. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb történelmi regénysorozatát Bán Mór írta, aki a könyvhét alkalmából volt a gyulai könyvtár vendége a napokban. A korábban elsősorban scifi- és fantasy-íróként ismert szerző tíz évvel ezelőtt kezdett a Hunyadiakról …

Tovább »

Gáll Viktória Emese mesés, énekes előadást tartott a könyvhéten

  Gáll Viktória Emese volt az Ünnepi Könyvhét kedd délelőtti vendége a városi könyvtárban. 2015-ben jelent meg a Ringató-mesék című zenés gyerekkönyv sorozat első kötete, melyet azóta 3 követett. A könyvekben több történetet olvashatunk Vicáról és tacskójáról, Borsiról. Amikor az írónőt felkérte az egyik kiadó, hogy írjon meséket, akkor egyértelmű …

Tovább »

Dragomán Györggyel találkoztak a gyulai olvasók a könyvhéten

Dézsi János könyvtárigazgató köszöntötte D ragomán Györgyöt az ünnepi könyvhét alkalmából megtartott gyulai író-olvasó találkozón. A József Attila-díjas íróval Dávid Péter beszélgetett, aki felidézte, milyen volt elsőre olvasni A fehér király című Dragomán-regényt. A több mint harminc nyelvre lefordított mű Erdélyben játszódik, a román diktatúra legsötétebb korszakában. A marosvásárhelyi születésű Dragomán György …

Tovább »

Gyulay Endre vasmiséjét tartották a szegedi dómban

65 évvel ezelőtt, 1953-ban Hamvas Endre, a Csanádi egyházmegye püspöke szentelte pappá Gyulay Endrét, aki szombaton a szegedi dómban tartotta vasmiséjét. Gyulay Endre 1930-ban született Battonyán, káplánként Gyulán is töltött 3 évet, 1987-től 19 éven ő volt a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. Kiss-Rigó László püspök az egyházmegye nevében mondott köszönetet Gyulay …

Tovább »

Ne másokra hallgatva válasszuk ki olvasmányainkat – hangsúlyozták a könyvhéten

A Powerbeat ütőegyüttes műsorával kezdődött a 89. Ünnepi Könyvhét gyulai megnyitója csütörtökön délután. A Kossuth téren Dézsi János, a könyvhét városi programjait szervező Mogyoróssy János könyvtár igazgatója idézte fel a kilenc évtizedes múltra visszatekintő esemény kezdeteit. Gyulán nem csak ez az egy hét, hanem a többi 51 is a könyv …

Tovább »

A debreceni színház kapta az első Sík Ferenc-díjat

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben első alkalommal a Csokonai Nemzeti Színház részesült. A kitüntetést – ami egy bőrtarisznya, benne egy oklevél és egy plakett – a Pécsi Országos Színházi Találkozó nyitóünnepségén Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója Fekete Péter kulturális …

Tovább »