2019. január 18., péntek
FONTOS

Kék hírek

Rendőrségi hírek Gyuláról és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Balesetek, közlekedési hírek, bűnügyek, életünk szomorú velejárói. Ne a helyi pletykákat hallgassa, szerezzen információt hiteles forrásból!

Három baleset történt Békésben

Békés megyében, 2018. május 19-én három személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Sarkadkeresztúron, a Vörösmarty úton, 3 óra 30 perckor egy személyautó letért az útról és villanyoszlopnak ütközött. A balesetben az autó vezetője könnyebben megsérült. Békésen, a Rózsa temető egyik útkereszteződésében egy kerékpáros nő jobbra akart kanyarodni, …

Tovább »

Ittasan balesetezett a Budrión, majd elhajtott a helyszínről

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert kocsijával a gyanú szerint ittasan két parkoló autónak is nekiment Gyulán. A férfi a baleset után elhajtott a helyszínről. Két parkoló autónak ment neki kocsijával egy férfi 2018. március 2-án, 18 óra 45 perc körül Gyulán, a Budrió lakótelepen. Egy jobbra ívelő …

Tovább »

Ittasan ütközött fának és háznak Gyulaváriban

  Gyulán, a Széchenyi utca és a Malomsor utca kereszteződésében, vasárnap 5 óra 30 perc körül egy személygépkocsi lesodródott az útról, majd egy fának és egy háznak ütközött. A jármű vezetője, aki könnyű sérülést szenvedett, kiszállt a kocsiból és gyalog hazament. A rendőrjárőrök nem sokkal később a lakásán igazoltatták. A …

Tovább »

Kerékpáros és motoros ütközött Gyulaváriban

  Az Újélet utca és a Szív utca kereszteződésében egy kerékpáros nő a jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinak és összeütköztek. A balesetben a biciklis nő könnyebb sérülést szenvedett – tájékoztatott a rendőrség.

Tovább »

Halálos baleset a 44-es főúton

Összeütközött egy személyautó és egy mezőgazdasági vontató a 44-es számú főúton, Kétsoprony közelében. A balesetben a személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2018. május 8-án, 20 óra 30 perc körül a 44-es számú főúton, Kétsoprony határában, ahol összeütközött egy személyautó és egy mezőgazdasági vontató. A …

Tovább »

Járműveket rongált egy eleki telephelyen

A Gyulai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és rongálás vétség miatt büntetőeljárást indított egy eleki férfi ellen. A 23 éves fiatalember 2018. május 6-án egy eleki kft. telephelyén több munkagépet összetört. Az egyiknek egy betondarabbal kitörte az ajtóüvegét. Egy másik gépet pedig a benne hagyott indítókulccsal elindított és nekiment vele …

Tovább »

Öt lopás, két gyanúsított

Békéscsabán a rendőrség bűnügyi őrizetbe vett két férfit, akik a gyanú szerint Békéscsaba mellett Békésen, Dobozon és Sarkadon is követtek el bűncselekményt. Többek között autót, akkumulátorokat és ékszereket loptak. Elloptak egy autót 2018. május 5-ére virradó éjjel Békéscsabáról, az Őr utcából. A gépkocsi tulajdonosa 8 óra körül vette észre, hogy …

Tovább »

Figyeljünk a gyermekekre – “Zebra Zsaru” Gyulán is

Májusban, a „Zebra Zsaru” program keretében tíz Békés megyei település 11 iskolájánál ügyelnek a rendőrök a gyermekek biztonságára. Munkájukat általános iskolás diákok is segítik. A balesetek megelőzését célzó programban a polgárőrség is részt vesz.Békés megyében, 2018 májusában több általános iskolánál rendőrök ügyelnek a gyermekek biztonságára. A 2017/2018-as tanévben 11 Békés …

Tovább »

Lezárt ügy: háromszor rabolt ki egy nyugdíjast Kevermesen

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert Kevermesen háromszor kirabolt egy 62 éves férfit. A gyanúsítottat a Békés megyei rendőrök Budapesten fogták el. Rablás és magánlaksértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság egy férfi ellen.  A kevermesi T. Ivánt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató …

Tovább »