2021. szeptember 29., szerda
FONTOS

Visszaélés kábítószerrel

Közúti ellenőrzés során találtak kábítószergyanús anyagot a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy békéscsabai férfinál csütörtökön délután – tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a megyei főkapitányság sajtószóvivője.

A „Körös” Akció Osztály rendőrei a 44-es számú főúton, Békéscsaba külterületén állítottak le egy Szarvas felől Békéscsaba irányába tartó fekete BMW-t. Az autót egy férfi vezette, aki igazoltatása során zavartan viselkedett. Miután kiszállították a kocsiból az ellenőrzését végzőknek feltűnt, hogy a ruhája alatt rejteget valamit. Átvizsgálták a ruházatát és előkerült egy nylon tasak, melyben fehér por van.

A 60 gramm anyagról a férfi azt mondta, hogy kokain. Ezt az állítását a kábítószer gyorsteszt eredménye is megerősítette, a vizsgálat ugyanis a megnevezett anyagra pozitív eredményt hozott, továbbá kábítószer fogyasztást is jelzett nála. A rendőrök az autót lefoglalták, a 32 éves békéscsabai fiatalembert pedig előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra. Visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene és őrizetbe vették.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja, hogy a férfi hogyan jutott hozzá az anyaghoz és kereskedett-e kábítószerrel. A tőle lefoglalt 60 gramm kábítószergyanús fehér port, melynek a piaci értéke több százezer forint lehet, szakértővel vizsgáltatják meg. A lefoglalt anyag mennyiségére és a bűncselekmény körülményeire tekintettel a rendőrség kezdeményezi az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

Nézze meg ezt is:

Baleset Gádoroson, ittas sofőr Csabacsüdön

Gádoroson, a Dobó István utcában 2021. szeptember 25-én 17 óra 15 perc körül egy személygépkocsi …