2022. július 2., szombat
FONTOS

Előzzük meg az alkalmi lopásokat!

Megloptak egy férfit és egy nőt 2014. május 5-én Békéscsabán. A bűncselekmények nem egy helyszínen és időpontban történtek, de a körülmények hasonlóak. Mindkét esetben alkalom szülte a tolvajt, az alkalmat pedig az értékek tulajdonosai teremtették meg. A férfi egy gyér forgalmú földút mellett parkolt le kocsijával, majd körbejárta a területét, melyen növényeket termeszt. Az autóban a hátsó ülésen volt az övtáskája, de amikor kiszállt a kocsiból, nem vette ki azt és a járművet sem zárta be. Körülbelül háromnegyed órán keresztül állt nyitott állapotban, őrizetlenül az autó, utasteréből így valaki könnyedén kivette és eltulajdonította a táskát. Benne voltak a tulajdonos iratait, bankkártyái és közel 30 ezer forint készpénze. A másik eset Békéscsabán a belvárosban, az Irányi utca és az Andrássy út kereszteződésében történt. Egy nő letámasztotta a kerékpárját, majd bement a sarkon lévő bankfiókba. Elmondása szerint körülbelül 3 percig tartózkodott bent, erre az időre nem zárta le a kerékpárját és annak kosarában a hátizsákját is benne hagyta. Az őrizetlen kerékpárra valaki felfigyelt és ellopta a hátizsákkal együtt, melyben iratok és egy mobiltelefon is volt. A rendőrség keresi a bűncselekmények elkövetőit és egyben ismét mindenkitől nagyobb odafigyelést kér.

 

Ha a tulajdonosok jobban vigyáznának a dolgaikra, az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények megelőzhetőek lennének. Ne hagyják sehol még rövid időre sem őrizetlenül értékeiket! A jó idő beköszöntével egyre többen töltik idejüket a szabadban. Sokan dolgoznak a kiskertekben, horgásznak vízparton. Amikor kiszállnak az autóból, az utastérből vegyék ki a táskákat, navigációs készülékeket, mobiltelefonokat, húzzák fel az ablakokat és mielőtt távoznak, zárják be az ajtókat. Még akkor is, ha nem mennek messzire. Kertészkedés, horgászat, vagy más egyéb tevékenység közben ugyanis nem tudják folyamatosan szemmel tartani a járművet, értékeiket. Kerékpárjaikat is zárják le jó minőségű zárral, mielőtt őrizetlenül hagyják. A kosárban, illetve a kormányon pedig semmi esetre se felejtsék ott táskáikat, tárcáikat.

Nézze meg ezt is:

Egy Gyulán történt lopás felderítéséhez kér segítséget a rendőrség.

  A Gyulai Rendőrkapitányság 04030/270/2022. bü. számon eljárást folytat egy Gyulán történt lopás ügyében. A …