Kiss-Rigó László püspök Üzenet

Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!

Minden esztendőben a Vízkereszttől (január 6.) Hamvazószerdáig (az idén már­cius 6.) tartó időszakot polgári nyelven farsangnak, a keresztény liturgikus naptár nyelvén 1. évközi időnek nevezzük. Az elmúlt vasárnapok szentmiséiben Jézusnak egy aránylag ismert hosszabb beszédéből – valójában beszédgyűjteményről van szó – hallhattunk folytatásokban részleteket Lukács evangéliumának lapjairól. Az egyik korábbi vasárnap témája egy sajátosan keresztény fogalom volt, az ellenségszeretet.

Mindannyian tapasztalhatjuk, megfigyelhetjük saját magunkon, hogy hangulatunkat, közérzetünket alapvetően befolyásolja a viszonyulásunk azokhoz, akik számunkra ellen­szenvesek, vagy akik számára mi vagyunk azok, akik fontos kérdésekben homlok­egyenest ellentétes véleményen vannak, akik utálnak, gyűlölnek minket, akik tudatosan sértik érdekeinket, akik ártanak, súlyos károkat okoznak nekünk. Széles a skála, az egyszerűség kedvéért gyűjtőfogalomként az ellenség szót használnám.

Mondhatja valaki, hogy neki nincs ellensége, mert hogy senkinek, még a légynek sem árt, de persze ez nem igaz. Vala­milyen értelemben, sokszor tőlünk független okokból is, de mindannyiunknak vannak ellenségei. Érdemes felidézni néhány közismert magyar mondást, szófordulatot ezzel kapcsolatban. Sajátosan furcsa barátokról szoktuk néha mondani, hogy akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségekre. Ha valakit saját jól felfogott érdekében sem sikerül meggyőznünk valamiről, azt mondjuk, hogy az illető saját maga ellensége. A sportban pedig azzal próbáljuk szépíteni a dolgot, hogy a szembenálló küzdőfeleket nem ellenségeknek, hanem ellenfeleknek nevezzük.

Jézusnak a közösségi, társadalmi életre vonatkozó tanításában meghökkentően újszerű és sajátos elem az ún. ellenségszeretet. A keresztény kultúrkörben erről szinte mindenkinek eszébe jut egy mondása, amit a hegyi beszédben hallunk tőle: „Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcod is!” Van, aki erre egész egyszerűen azt mondja, hogy óriási butaság. Van, aki szerint ennek megtartásával az ember bárgyúvá, tesze-toszává, szerencsétlen mulyává, gyámoltalanná, mások játékszerévé, állandó áldozattá válna. Mások úgy gondolják, hogy ez a jézusi mondás a szép és naiv, de teljesen értelmetlen és eredménytelen passzív ellenállásra buzdít. De Jézus nem volt passzív ellenálló: adott esetben képes volt ostorral kiverni a templomba magukat befészkelő seftelő maffiózókat. Egy könnyebben belátható, bár komoly fizikai és lelki állapotot igénylő igazsággal is értelmezhetjük Jézus mondását: „Nem az a legény aki adja, hanem aki állja.” Taktikai utasítást kihallva Jézus mondásából pedig beláthatjuk: ha van időnk rá, érdemes hagyni az ellenséget, hadd lője el a puskaporát, és akkor kisebb ellenállásra számítva lendülhetünk mi magunk támadásba. Ha egy kicsit gondolkodunk, rádöbbenhetünk, nem is olyan butaság az, amit Jézus mond. A valódi értelmezést azonban ő maga adja, amikor azt teszi hozzá: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak!” És: „Amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Belátható, ez hosszútávon célra vezethet – még földhöz ragadt szempontok alapján is. Jézus azonban ezen is túlmutat: a végső, abszolút perspektívába helyezi a kérdést. Ellenségeinkhez fűződő kapcsolatunkat ne csupán az állati ösztön, ne a rokonszenv hiánya vagy megléte, ne a saját vélt érdek vagy érvényesülés és ne is valamilyen idealista filantrópia motiválja, hanem magának Istennek, a Teremtőnek a hozzáállása mind­annyiunk­hoz, minden egyes emberhez. A vele való szembesülésre készülve mindenképpen érdemes megfontolni a jézusi tanítást, amiről valljuk be, még a magát hívőnek tartó ember is gyakran megfeledkezik.

A napokban kezdődő nagyböjti időszak arra való többek között, hogy elevenítsük fel emlékezetünket, tudatosítsuk és erősítsük önazonosságunkat. Keresztények vagyunk, Krisztus követői egy mindig változó, színes, sok szempontból bizonytalannak tűnő világban. Az Ő ismerete és követése az egyetlen útja az emberhez méltó, értelmes és célra­vezető életnek. Az ebben való megújulást és megerősödést a 40 napos nagyböjti időszak idején számos hagyományos, de korszerűen megélhető eszköz és módszer segítheti az ima, a bármiről való, mások javára történő lemondás vagy önmérséklet, és a nálunk jóval nehezebb helyzetben élő, bármiben szükséget szenvedő emberek lehetőség szerinti megsegítése területén. Szívből ajánlom, hogy mindannyian állítsunk magunknak össze valamilyen testreszabott programot, melyet megvalósítva testben és lélekben megerősödve ünnepelhetjük majd húsvétkor mindannyiunk végső győzelmét, Jézus Krisztus feltámadását.