2019. május 27., hétfő
FONTOS

Családok XIII. Világkongresszusa

 

A magyar családpolitika példaértékű

Március 29-31. között az észak-olaszországi Veronában rendezték meg a Családok Világkongresszusát, ahol beszédet tartott Novák Katalin. Az alábbiakban a családügyi államtitkár kongresszuson előadott beszédének egyes részleteit kiemelve összegezzük a magyar család­politika jelentőségét és nemzetközi fogadtatását.

A családi értékeket lehet pozitívan bemutatni, hangsúlyozni és segítséget nyújtani azoknak a fiataloknak, akik szeretnének családot alapítani

„Európa lassan öngyilkosságot követ el, ha lemondunk keresztény kultúránkról és ezzel párhuzamosan lemondunk arról, hogy segítsük az európai gyermekeknek a megszületését és az európai fiatalok családalapítási támogatását. Mi magyarok, ezt nem nézzük tétlenül. Ezért 2010 óta olyan családpolitikát folytatunk, amely részben jogszabályokkal, részben anyagi ösztönzőkkel, anyagi támogatással, segítségnyújtással, szolgáltatásokkal, illetve a családbarát gondolkodásmódnak a támogatásával igyekszik demográfiai fordulatot elérni és segítséget nyújtani azoknak, akik már most gyermeket nevelnek. Ennek egyik eszköze, hogy anyagi támogatást és szolgáltatásokat biztosítunk, mint pl. a bölcsődei-rendszer, a családi adókedvezmény, a családbarát adózás, vagy éppen a családteremtéshez nyújtott támogatás, továbbá a három évig tartó GYES, illetve a július elsejével bevezetésre kerülő új lehetőségek is, mint a babaváró támogatás. Ezentúl nagy szerepet játszik az is, hogy családbarát mentalitást segítsünk kialakítani Magyarországon.”

Vezető szerepet értünk el a család­támogatások terén a világban

„Ennyire összetett, kilenc éve következetesen folytatott családpolitika, amely az élet minden területén megjelenik, nem jellemző más országokban. Úgy látszik, hogy ez a magyar családpolitikai modell bejárta a világ nagyon sok részét. Bár nem volt ez a célunk, mégis vezető szerepet értünk el a családtámogatások terén nemzetközi szinten is. Nagyon nagy figyelem irányul a magyar családpolitikára és mi igyekszünk Magyarország jóhírét vinni mindenhová, ahová lehetséges.”

Amíg Magyarországon húsz százalékkal nőtt,
addig Olaszországban tíz százalékkal csökkent a gyermekvállalási kedv

„Olaszországban is drámaian csökkent a születések száma, több olasz városban pedig soha nem látott alacsony szintre jutott. Míg Magyarországon az elmúlt években 20 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv és húsz éve nem látott szintre emelkedett, ugyanebben az időszakban Olaszországban tíz százalékkal csökkent ugyanez a mutató. Igaz ez a házasságkötésekre is. Magyarországon közel másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma, Olaszországban ugyanebben a periódusban 12 százalékkal csökkent. A válások Magyarországon jelentősen csökkentek, Olaszországban viszont 70 százalékkal emelkedett a válások száma az elmúlt években. Tehát látszik az, hogy ellentétes folyamatok zajlanak és ez aggodalomra ad okot Olaszországban. Európa többi országában is ha­sonló a helyzet. Ma már nincs egyetlen európai ország sem, amely képes lenne akár csak az önfenntartásra, ahol elegendő gyermek születne ahhoz, hogy legalább annyian maradjanak, amennyien vannak…”

Nézze meg ezt is:

Szentföldi lelkigyakorlaton a szegedi szeminárium

2019. április 5-6. között rendezték meg az országos kispaptalálkozót Veszprémben. A veszprémi elöljárók és a …