2022. november 30., szerda
FONTOS

Szemináriumi élet a járványhelyzettől pünkösdhétfőig

 

A járványhelyzet miatt március 15-e és május 3-a között a papnövendékek otthon tartózkodtak. Egyedül a papszentelésre készülő diakónusok térhettek vissza, akik május elején lelkigyakorlaton vettek részt, majd a kezdődő vizsgaidőszak heteiben – mint minden főiskolai hallgató – ők is online adtak számot tudásukról.

Pünkösd szombatján lélekben Erdélybe zarándokoltunk. A Szeminárium kicsiny közössége a házban található csíksomlyói kegyszobor másolata mellett ünnepelte a szentmisét. Serfőző Levente prefektus homíliájában kiemelte: pünkösd ünnepéhez mélyen hozzátartozik Mária személye, aki együtt imádkozott az apostolokkal, s kinek pünkösdje az Örök Ige fogantatásával kezdődött – vö. „A Szentlélek száll le rád és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával” (Lk 1,35).

Május hónap a Szűzanya hónapja. A papnövendékek minden nap együtt imádkozták a Loretói litániát, melyet a hónap utolsó estéjén, különös helyszínen énekeltek el. A kápolna helyett, a Püspökség udvarán található Mária keresztények segítsége szobor körül tartották az májusi ájtatosságot.

Június 1-jén, pünkösdhétfőn – bár az időjárás nem ígérkezett a legmelegebbnek – újra grillebédet készítettek a kispapok. A Szeminárium tetőteraszán szervezett ebéden jelen volt Kiss-Rigó László püspök atya is. Mivel június hónap első napját írták, este ünnepélyes Jézus Szíve-litániát imádkoztak a Szeminárium kápolnájában.

 

Nézze meg ezt is:

Gyorsabban épülhetnek fel a sérülésekből az akadémisták

Nyártól egy különleges mozgásszervi és erőnléti csoport foglalkozik a gyerekekkel a szegedi futballakadémián. Munkájuk révén a fiatal labdarúgók …