Gyulatelevízió
Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!
Az emberiség történetében gyakran jelentkeznek olyan időszakok, többnyire egy komoly tudományos felfedezés, vagy egy magát világmegváltónak tartó eszme felbukkanását követően, melyekre a hurrá-optimizmus jellemző.
Így volt ez a felvilágosodást követő időszakban, vagy például Marx és követői idejében, amikor – legalábbis a marxizmus képviselői úgy gondolták –, hogy majd az elméletük alapján megvalósuló szocializmus, majd kommunizmus a tökéletes megoldás minden társadalmi problémára. A hurrá-optimizmusból azonban néhány évtized alatt szinte globális gyász lett. Korunkban pedig felbukkant egy eszme, a magukat öntetszelegve liberális demokratáknak nevezőké, akik úgy gondolják, hogy csak náluk van a bölcsek köve, és a demokrácia, sőt az emberi együttélés legfejlettebb formáját valósítják meg, mely globálisan is egy tökéletes, konfliktusmentes társadalmat eredményez. Viták vagy más nézetek rendezésére létrehoztak egy súlyokból, fékekből, ellensúlyokból, különböző bizottságokból és jelentésekből álló mechanizmust, melyet önkényesen működtetnek. Ma már láthatjuk, hogy mindez nem a társadalom, az emberiség javát szolgálja, hanem éppen a betegségét okozza. Azért, mert az eszme képviselői vagy elvesztették a józan eszüket, vagy önként lemondtak használatáról, inkább szellemi felsőbbrendűségi gőg, vagy önös anyagi érdekeltség motiválja őket.
A jelenség azonban egyáltalán nem új. Az egyházi év végéhez közelítve a mostani vasárnapok evangéliumi epizódjainak ugyanez a hangulata, légköre. Jézus egy magát elitnek, a vallási igazságok kizárólagos letéteményesének, a bölcsek köve egyedüli birtokosának tartó társasággal találja magát szemben, mintha Brüsszelben vagy Strasbourgban lenne. Próbál velük párbeszédet kezdeményezni, vitát folytatni, de ők erre képtelennek bizonyulnak. Ettől kezdve váratlan, meghökkentő módszert választ. Nem a hátuk mögött szidja őket, hanem a szemükbe mond egy-egy történetet, példabeszédeket, melyek áttételesen róluk szólnak. Elmondja nekik például a gyilkos szőlőművesekről szóló példabeszédet, melyben egy gazda, egy vállalkozó minőségi szőlőt telepít minőségi feltételekkel és bérbe adja azt. De a szüret után a bérlők nemhogy beszolgáltatnák a tulajdonosnak járó részt, hanem jól megverik azokat, akik a tulajdonost képviselik. Amikor pedig a saját fiát küldi, őt egyenesen megölik, gondolván, hogy így övék lesz az öröksége. A hallgatók egyből megértik, hogy Jézus róluk beszél. Ők továbbra is úgy gondolják, nincs szükség megváltóra, ők maguk a világ megváltói, és valóban megöletik Jézust. A példabeszéd azonban azzal folytatódik, hogy végül eljön maga a tulajdonos, példásan megbünteti a fia gyilkosait, elveszi tőlük a szőlőt, és másoknak adja bérbe, akik időben beszolgáltatják neki a termést.
Vajon korunkban a magukat elitnek, a társadalom kizárólagos jótevőinek tartó globális ideológiai gurukkal szembeni vitákban milyen hatással járna Jézus módszere? Mindenesetre előbb-utóbb ők is szembesülnek megfelelő módon majd azzal, hogy nem ők a világ megváltói.
Az elmúlt vasárnap szintén egy hasonló helyzetben elmondott példabeszédét hallottuk Jézusnak: a királyi lakomáról szólót. A magukat előjogokkal felruházottnak tartó vallási elitnek szól Jézus tanítása: akik annyira biztosak abban, hogy Isten őket meghívta a királyi lakomához hasonlított végső célba, az üdvösségre, a boldog, örök életre, és úgy gondolják, hogy nekik erre eleve joguk van, azok lemaradnak. Isten azonban kivétel nélkül mindenkit hív, aki lehet, hogy nem is ismeri őt, de lelkiismeretén keresztül meghallja a hívó szót. Hacsak külső vallásosságunk, kulturális gyökereinkre hivatkozva érezzük magunkat meghívottnak, mi is gondolkodjunk el a Jézus által kimondott zárszón: „Sokan vannak a meghívottak, kevesen a választottak”.
