Gyulatelevízió
Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!
Az elmúlt vasárnapok egyikének evangéliumi üzenete az anyagi, materiális javak birtoklásáról, ennek hatásáról, és az ezzel kapcsolatban felmerülő társadalmi igazságtalanságról szólt.
A kérdés mindig időszerű, és sokat foglalkoznak vele mind elméletben, mind a gyakorlatban. Azt mondják, hogy egy adott társadalom akkor egészséges, ha a távolság a leggazdagabbak és a legszegényebbek között csökkenő tendenciát mutat, ha viszont állandóan növekszik, az előbb-utóbb nagyon súlyos konfliktusokhoz vezet.
A gyakorlatban az emberek többsége leegyszerűsíti a kérdést, és ha egyik szélsőséghez sem tartozik, hajlamos a gazdagokat eleve negatív módon megítélni, a szegényekre pedig már a szegénységük miatt eleve emberileg pozitívan tekinteni. Ilyen szempontból az evangéliumban Jézus világos tanítást ad: boldognak mondja a lélekben szegényeket. Azaz a boldogság, és az emberség mértéke nem az, hogy mink van, és mennyink van, hanem hogy hogyan viszonyulunk hozzá. Sajnos azonban akik magukat a felső „x” ezerben érzik, gyakran érzéketlenek, és nélkülöznek minden szolidaritást a szegényebbek iránt, akik pedig szegénységben érzik magukat, sokszor irigységgel és gyűlölettel kompenzálnak, és gyakran az erőszakban látják az egyetlen megoldást.
A vallást is mindig foglalkoztatta a kérdés: ha Isten törődik az emberrel, miért enged égbekiáltó szenvedést, nyomorúságot okozó társadalmi igazságtalanságokat, és egyáltalán lesz-e valamikor valódi igazságszolgáltatás? A választ Jézusnak a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló egyszerű példabeszédébe burkolt tanítása adja meg. Ugyanabban a környezetben él egy dúsgazdag, elkényelmesedett, mások iránt teljesen érzéketlen, fényűzően lakmározó ember és egy nincstelen, szerencsétlen koldus, aki csak abban reménykedik, hogy valami morzsát vagy moslékot kap az ajtón kívül. De még ebből sem részesül, csak a kutyák nyalogatják a sebeit. Azaz olyan emberrel áll szemben, akivel kapcsolatban elmondható, hogy még az állatban is több részvét és szeretet van, mint benne – ilyeneket mi is szoktunk gondolni, vagy mondani egyes emberekről. De mindkettő meghal, és a helyzet kölcsönösen megváltozik. Azaz van tökéletes igazságszolgáltatás, mégpedig végleges és visszafordíthatatlan, de csak a végső célban, a túlvilágon.
A példabeszédben a pórul járt szívtelen gazdag kéri Istent, hogy ha már ő visszafordíthatatlanul tönkretette saját életét, legalább a családja kapjon valamilyen isteni üzenetet, nehogy ők is vesztükbe kövessék őt. De azt a választ kapja, hogy ott vannak a próféták, ott a Szentírás, ha rájuk nem hallgatnak, akkor, ha még akár a halálból jönne is vissza valaki, arra sem hallgatnának. Azaz ne várjuk el Istentől cinikusan, hogy még a mi nagyságunkat is megrendítő irgalmatlan pofonnal vagy gyomorszájassal vigyen padlóra minket ahhoz, hogy gondolkodjunk, hanem éljünk józanul azzal az értelemmel, szabadsággal és lelkiismerettel, mely megadatott mindannyiunknak.
