Gyulatelevízió
Minden bizonnyal egyetértünk abban, hogy a komolyzene és a könnyűzene szembeállítása igen félrevezető. Ha azonban a klasszikus zene kifejezésnél maradunk: mitőBeszélgetés Tóth Péter Érdemes művész, Erkel-díjas zeneszerzővel, a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának vezetőjével.
➜ l is klasszikus egy zenemű?
➜ Abban egyetértünk, hogy a szembeállítás mondvacsinált. Az Eleanor Rigby című Beatles-szám van olyan jó zene, mint sok klasszikus zeneszerző egész életműve. A gondolatiságon, az igényességen, a gondolat kifejtésének minőségén fordul meg a zene értéke, legyen szó háromperces dalról vagy félórás oratóriumról. A kérdés az: van-e a mű mögött gondolat, az a gondolat mennyire magasztos, és hogy ez hogyan fogalmazódott meg. Ami engem illet, abban az értelemben mindenképp klasszikus gondolkodású zeneszerzőnek számítok, hogy a tercalapú gondolkodásban hiszek, ahogyan vagy ötszáz éve a zeneszerzők többsége. Hiszek a tonalitásban. A tonalitás egyfajta gravitációs erő, amely a földön tart minket. Fontos, hogy mindig tudjuk, hol a fönt és hol a lent. Az idő haladtával egyre inkább hiszek ebben. El lehet térni a hagyományoktól, csupán az a kérdés, milyen okkal tesszük. Fölfedezünk-e új utakat, új világokat, vagy csak önkényeskedünk és a feje tetejére állítjuk a világot.
➜ Elismert klasszikus zeneszerző létedre musicalt írtál Miklós Tiborral Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjairól. Egy musical is lehet „klasszikus”?
➜ Mindenféleképpen! Boldog volnék, ha egy olyan dalt írnék életemben, mint a West Side Story legrosszabb dala… Az persze nyilvánvaló, hogy a dömpingszerűen ömlő tucatmusicalek szerzői közé nem szeretnék tartozni.
➜ A huszadik századi komolyzene nagy öncsonkítása, hogy száműzte a melódiát, átengedve az úgynevezett könnyű műfajoknak. Vissza lehet lopni anélkül, hogy magadra vonnád a maradiság vádját?
➜ Próbálom visszalopni, igen, és nem is vagyok ezzel egyedül. Orbán, Vajda, Csemiczky nagyon sokat tettek azért, hogy a dallam visszanyerje az őt megillető rangot. Petrovics a Zeneakadémián folyton azon méltatlankodott, hogy nem tudunk megírni egy jó dallamot. Igaza volt, úgyhogy én erre azóta nagy hangsúlyt fektetek. Nem elég, ha van három hang, amire azt mondom, hogy ez a téma. Legyen eleje, közepe, vége, legyen tetőpontja – legyen dallam!
➜ Mennyi ösztönös és mennyi tudatos tényező játszik szerepet abban, hogy egy jó melódia megszülessen?
➜ Szerintem nyolcvan százalék múlik a tudatosságon. A kidolgozás, a fúrás-faragás-csiszolás nagyon is tudatos zeneszerzői munka. Mozart „real time-ban” ontotta a műveit, jóformán észre sem vette, hogy munkát végez. Nekünk ez bizony komoly munka és sok idő.
➜ Mennyire béklyózza meg a komponistát az elődök állandó jelenléte? Nem kísért ez öncélú eredetieskedéssel?
➜ Minden kezdő zeneszerző ilyenkor megpróbál olyan utakra lépni, amelyeken még senki sem járt korábban. Csakhogy nincsenek ilyen utak… Mindent kitaláltak már előttünk. A mindenféle avantgárdizmusokon mindenkinek túl kell jutnia, hogy aztán megértse Sztravinszkijt, amikor úgy fogalmaz: „a teljes zenetörténet az én népzeném”. Nem az a cél, hogy a szó avantgárd értelmében mindenáron valami újat találjunk ki, hanem hogy létrehozzak egy olyan műalkotást, amelyet csak én tudok létrehozni, és amely belőlem fakad.
➜ Mennyire fontos a zeneszerzőnek, hogy meg is szólaljon a műve?
➜ A Tóték bemutatója kapcsán megkérdezte tőlem egy riporter: milyen érzés volt első ízben hallanom az operámat? Lehet, hogy meglepte a válaszom, de egy zeneszerző nem akkor hallja először a művét, amikor az fölcsendül! Hogy írnám le a papírra, ha fogalmam sem volna arról, mi fog megszólalni? Szerencsés alkotó vagyok, mert megadatott számomra, hogy majd minden művem elhangzik, mégis azt merem állítani, hogy az alkotás folyamata az igazi élmény, nem az elhangzás.
➜ Ha nem kapsz felkérést a Tótékra, esetleg sosem váltál volna operaszerzővé? Tudod, mi az, amit így vagy úgy még meg akarsz komponálni?
➜ Van pár operai tervem, és tartozom magamnak egy nagy, igazi történetmesélős, egész estés balettzenével. Talán ez az egyetlen kivétel, máskülönben nincsenek beteljesületlen műfaji álmaim. Annyifélét írtam annyiféle műfajban – operát, versenyművet, kamarazenét, musicalt, vokális műveket, oratóriumokat –, hogy akkor sem lehetne okom panaszra, ha valami okból holnaptól nem írnék többé. Szerencsés ember vagyok.
