2024. május 28., kedd
FONTOS

Emelkedett a motoros balesetek száma

Idén eddig 24 motoros vesztette életét hazánk útjain. A két keréken közlekedők védtelenebbek, ezért még inkább be kell tartaniuk a rájuk vonatkozó szabályokat!

Az előző év hasonló időszakához viszonyítva sajnos nőtt azoknak a száma, akik motoros balesetben vesztették életüket. Az eddig történt 24 balesetet tekintve 9 esetben volt okozó a motorkerékpár vezetője, míg 16 esetben csupán részese volt a tragikus kimenetelű ütközésnek.

Ez jól tükrözi azt is, hogy a személyautót, mezőgazdasági vontatót vezetőknek is fokozottabban kell figyelniük mind az autópályákon, mind az alsóbbrendű utakon.

Békés vármegyében idén nem történt halálos motoros baleset. A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek közül azonban ötöt okozott, és ötnek volt részese motoros. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy tartsák be a szabályokat és figyeljenek egymásra, hogy ne történjenek tragédiák, minél kevesebben sérüljenek meg az utakon!

Fontos, hogy minden járművezető betartsa az elsőbbségi, előzési és kanyarodási szabályokat, járműve sebességét pedig az út- és látási viszonyoknak megfelelően válassza meg!

Ne becsüljük túl sem magunk, sem a jármű képességeit! Határainkat ne a közúton feszegessük!

Motorosok esetében nem csak elengedhetetlen, de kötelező a megfelelő védőfelszerelés használata!

Nem elég a bukósisakot a fejünkre tenni, ahhoz hogy megvédjen, be is kell kapcsolni azt! Ez nem csak a sérülések súlyosságát és mértékét csökkenti, de javítja a láthatóságot és a kényelmet is.

 

Nézze meg ezt is:

Gyalogátkelőhelyen ütött el lányt egy autós Békéscsabán

  A férfi nem állt meg, elhajtott. Négyen utaztak vele, a nők először nem értették, …