A Békési Rendőrkapitányság 2024. január 26-án őrizetbe vett egy mezőberényi fiatalembert.
A 20 éves férfi beült egy parkoló autóba, amiben benne volt az indítókulcs és a tulajdonos engedélye nélkül elhajtott vele. Nemcsak másét nem vihette volna el, a saját kocsijába sem ülhetett volna volán mögé, mert korábbi szabálytalansága miatt a rendőrség eltiltotta a járművezetéstől. A férfi ellen jármű önkényes elvétele és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények elkövetése miatt indult büntetőeljárás.
Hunyán, 2024. január 26-án este korábbi nézeteltérés miatt egy férfi bántalmazta egyik ismerősét. Elgáncsolta, majd amikor földre került, megrúgta. A 32 éves férfi ellen garázdaság miatt büntetőeljárás indult.
Tótkomlóson, 2024. január 27-én 23 óra körül a helyi körzeti megbízott tetten ért egy nőt, amint egy lakatlan ház egyik ablakán feltolta a redőnyt, benyomta az ablakot és az épületből több dolgot ellopott. A nő a gyanú szerint az elmúlt napokban más házakba is bement. Az Orosházi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ellene és több lopott dolgot is lefoglaltak tőle.
A Sarkadi Rendőrkapitányságra 2024. január 27-én délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy a városban egy telephelyen feltörték a szerszámtárolót és elvittek onnan egy láncfűrészt. A rendőrök elfogták a lopás gyanúsítottját és lefoglalták tőle a fűrészt, amit a tulajdonos visszakapott.
A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei 2024. január 28-án délután elfogtak és őrizetbe vettek egy apátfalvi férfit, aki ellen a Szegedi Járásbíróság lopás miatt adott ki elfogatóparancsot.