2020. július 5., vasárnap
FONTOS

Friss Hírek

Békés megyei, friss hírek videókkal, fotógalériával első kézből a Gyula TV szerkesztőségéből. Legyen jól értesült: nézze meg, melyek a mai hírek!

Szalonna és vöröshagyma (VIDEO)

Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző és Alt Norbert alpolgármester hozta a tortát, virágot és a miniszterelnöki üdvözletet Durmics Ádámné Szilágyi Julianna számára. A városvezetés csütörtök délután köszöntötte a 90 éves nénit, egyben fejezték ki jókívánságaikat. Az ünnepelt nem tökéletes egészségi, de friss szellemi állapotban fogadta a gratulációkat.  Julika néni …

Tovább »

Különleges látvány a “Monokrómia” (VIDEO)

A Monokrómia címre keresztelt tárlat különleges látványt nyújt, hiszen az alkotók a víz és a kút, valamint a föld és a levegő témáját dolgozták fel egy érdekes technikával. Az érdeklődők november végéig tekinthetik meg személyesen az alkotásokat.

Tovább »

10 százalékkal nőtt a vendégforgalom Gyulán (VIDEO)

Komoróczki Aliz, a gyulai turisztikai Kft. vezetője elmondta, a szállásadók és a turisztikai szoláltatók nagy többsége elégedett volt az idei vendégforgalommal. Ezt alátámasztja, hogy a nyári hónapokban az előző évekhez képest növekedés volt tapasztalható, ami vélhetően a Turisztikai Desztinációs Menedzsment hatékonyságának, a standard programoknak, a városi kulturális eseményeknek, és persze …

Tovább »

Húsz éve járt Gyulán Antall József

A városházi egyeztetés után a kormányfő sajtótájékoztatót tartott. Itt a sajtó képviselői (többek között Lovász Sándor, Rákóczi Gabriella és Elek Tibor) kérdezhettek tőle. Ezután a százéves cukrászdát tekintette meg, majd megkoszorúzta – akkor még szobor nem lévén – Apor Vilmos emléktábláját. {vsig}hirek2/antall{/vsig} A látogatásról az Értékőrzőben az akkori városi televízió …

Tovább »

Jókai Anna: a család egy erős szövetség (VIDEO)

Az írónő elmondta, valójában mindenki éhes a szeretetre, a könyv címe is alapvetően erre utal. Szerinte nemcsak várni, hanem adni is kell a szeretetet. Jókai Anna esetében nem meglepő, hogy ez a kötet is tág teret szentel a családnak. Kiemelte, a család szerkezete napjainkra alapvetően megváltozott. Jókai Anna azt mondta, …

Tovább »

14 ezer 700 árvácska palántát ültetnek ki Gyulán (VIDEO)

Elkezdték az őszi kerti munkákat a Közüzemi kft dolgozói. Ennek keretében nem kevesebb, mint 14 ezer 700 árvácska palántát ültetnek ki ezekben a napokban a város különböző közterületein. Ha az időjárás engedi, ezekben a napokban a 7200 tulipánhagyma is a földbe kerül.

Tovább »

Német konferencia: régen Elek többet adózott, mint Gyula (VIDEO)

A rendezvény szervezését a Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége és a Békés-Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület vállalta magára. Az orosházi német nemzetiségi önkormányzat elnöke, dr. Abonyi Lajos az eleki németek XVIII-XIX. századi gazdasági életéről beszélt. Kérdésünkre elmondta, a történelem során volt olyan időszak, amikor az eleki portákra több adót vetettek ki, …

Tovább »

Minden harmadik ember lelki problémával küzd (VIDEO)

A világnapot a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezte, az elmúlt években világszerte számos szervezet csatlakozott a megemlékezéshez, így Magyarországon is egyre több helyen. A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása. A Center Mozi kistermében megtartott …

Tovább »

„Életem az úszás”: Molnár Lajos emlékére úsztak (VIDEO)

Sikeres generációkat nevelt fel, közöttük  az olimpiai hatodik helyezett Nagy Sándort indította el eredményes pályafutásán. A gyulai Triton Sport Egyesület az edző tiszteletére a megyei úszóbajnokság hetedik fordulóját keresztelte át emlékversenyre. Molnár Lajos özvegye a közelmúltban jelentetett meg egy könyvet férje munkásságáról, melynek az Életem az úszás címet adta.

Tovább »

Biorezonacia és homeopátia (VIDEO)

Számos hasznos egészségügyi előadást tudhat már maga mögött a szervezet, amely elsősorban a középkorú vagy idősebb korosztály problémáira hívja fel a figyelmet. Volt már előadás belgyógyászati vagy urológiai témában is, most az alternatív gyógyászat volt a porondon. A rendezvény házigazdája, dr. Perjési Klára szerint a két orvoslási forma, a hagyományos …

Tovább »

Gyulai demonstráció a húskombinát mellett (VIDEO)

Elsőként Petrusán Györgyné, a szervezet helyi vezetője olvasta fel a dolgozók és a szakszervezet levelét. Ebben hangsúlyozzák, a cég tudna többet termelni, a tulajdonosok viszont lemondtak róla. A város vezetésétől támogatást kérnek. – Ha kedd, akkor gyulai – jelentette ki egy filmre utalva Kapuvári József. A szakszervezet országos vezetője elmondta, …

Tovább »

A város háza: értékelő félidőben (VIDEO)

Dr. Görgényi Ernő kijelentette, bár komoly pénzügyi nehézségekkel indultak, sikerült faragni a hiányon. A korábbi 580 millióról ez 353-ra csökkent. A polgármester azt mondta, csodát ugyan nem tudtak tenni, de több fontos területen is értek el eredményt. {vsig}galeria2/varoshaza{/vsig} Gajda Róbert alpolgármester, országgyűlési képviselő kérdésünkre elmondta, az élményfürdő beruházás előkészítő szakaszában …

Tovább »

Kemény bírálatok az ASZSZ-től (VIDEO)

Borsik János elmondta, szeretnék ha a munkavállalók legalább két százalékos reálbér-emelkedést kapnának. A sajtótájékoztatón az elnök élesen bírálta a 16%-os szja bevezetését és a gazdasági mutatókat is. Borsik János szerint az új Munka Törvénykönyve jelentősen átalakítja a kollektív szerződéseket, a munkaszerződéseket, és a munkavállalókat minden eddiginél jobban kiszolgáltatja. {vsig}galeria2/kemeny{/vsig} Borsik …

Tovább »