Szerdán a Ladics-házban folytatódott a Magyar Kultúra Napja programsorozat Gyulán. Itt Temesváry-Kovács Anett történész tematikus tárlatvezetése várta az érdeklődőket “Így laktak Ladicsék” címmel. Az épületben tett séta végére a résztvevők számára is egyértelművé vált, hogyan jellemezhető a 19-20. század fordulójának polgári otthona, valamint az, hogy mi számított szépnek és …
Tovább »Játékos „Pár-tan” elevenedett meg legutóbb a kamarában
Január 20-án színházi előadásra várták az érdeklődőket a Magyar Kultúra Napja alkalmából Gyulán. A Szeretetkert című előadás és improvizációs színház játékmestere Piczkó Katalin volt, színművészként Schell Judit és Mészáros Máté állt a közönség elé. Az előadás élményeken keresztül, játékosan, szórakoztatva, önmagunkon nevetve arra épül, hogy könnyebb tükörbe nézni, megmutatni …
Tovább »Befejeződött a Szentháromság kápolna felújítása
A két évvel ezelőtt kezdődött és karácsonyra befejeződött Szentháromság kápolna toronyfelújításáról számoltak be a hétfői, helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A kormányzati, egyházmegyei és önkormányzati összefogással megvalósult beruházás városképi szempontból is jelentős. Karácsonyra egy különleges ajándékot, a Szentháromság kápolna felújított tornyát kapta a gyulai katolikus közösség, fogalmazott Kovács Péter esperes-plébános hétfőn, …
Tovább »Gyulán adta idei első koncertjét a Magna Cum Laude
Idei első koncertjét Gyulán, az újévi, polgármesteri fogadáson adta a fürdővárosi gyökerekkel bíró Magna Cum Laude. A zenekar tavaly júniusban fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte, az év együtteseként átvehette a Petőfi Zenei Díjat, és a Budapest Arénában is fellépett a csapat. A zenekar ritkán ad akusztikusnak nevezett koncertet. A gyulai …
Tovább »Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén című darab várta a nézőket a kamarában
A Nézőművészeti Kft előadása zárta a 2024-es évet a Gyulai Várszínház kamaratermében. A Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén című darab három igaz barát, egy tervezőgrafikus, egy mérnök és egy műsorvezető történetét mutatja be a nézők számára. Az egyik szereplőt alakító Katona László már nem ismeretlen a gyulai színházbarátok …
Tovább »Kortárs komédia a várszínházban
Három barátnő történetét követhette végig a várszínház közönsége december 7-én este, Adorján Beáta: Loft című előadásában. Az egyfelvonásos kortárs komédiát a Titánia Stúdió mutatta be. Szerelmekkel, válással és árulással átszőtt három különböző női sorsot mutattak be a várszínház kamaratermében Adorján Beáta: Loft című darabjában. A kortárs komédia december 7-ei …
Tovább »Megnyílt Kun Éva keramikusművész kiállítása
Sütő Levente zongorajátéka nyitotta Kun Éva kiállítását kedden, a Csabagyöngye kulturális központban. A mezőtúri születésű, hazánk és a világ számos pontján ismert keramikusművész ezzel a tárlattal mutatkozott be Békés vármegyében. Kun Éva művészete üzenetében, tartalmában és látványában is kiemelkedő – hangsúlyozta Takács Árpád. A főispán azt mondta, a keramikusművész igazi …
Tovább »Kék fényfestést kap az Almásy-kastély a gyermekjogi világnapon
Idén is kék színű fényfestést kap a gyulai Almásy-kastély a gyermekjogi világnapon. Magyarország egyik legsikeresebb kiállítóhelye rendszeresen csatlakozik emberi jogi, szociális és humanitárius kezdeményezésekhez. Kék színben világítanak majd a gyulai Almásy-kastély ablakai november 20-án, a gyermekjogok világnapján. A kiállítóhely és látogatóközpont ötödik alkalommal csatlakozik az UNICEF kezdeményezéséhez, amely az 1989-ben …
Tovább »Új kiállítása nyílt a Boglárka Hímző Klubnak
Tradíció újraöltve – ezzel a címmel nyílt kiállítása csütörtök este a gyulai Boglárka Hímző Klubnak a művelődési központban. A bemutatott kollekciók a közösség másfél éves munkájának eredményei. A Hűvös hajnal és a Gyulai ritmus elnevezésű kollekcióit mutatta be a csütörtök este, a művelődési központ emeletén megnyílt tárlaton a gyulai …
Tovább »Pentelei Molnár képpel gazdagodott a város
A napokban Pentelei Molnár János festőművész alkotását adományozta az Erkel Ferenc Múzeumnak Boda József műgyűjtő. Az átadás és a gyűjtői tárlatvezetés előtt, a Kohán képtár mellett egy díszkörtefát is ültettek Boda József kezdeményezésére, ami tovább őrzi a festőművész emlékét. Szeptember elején nyílt meg a Pentelei Molnár János festőművész alkotásait …
Tovább »