2024. május 6., hétfő
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Vivaldi koncertet rendezett az Erkel Ferenc Társaság

A napfényes Itália: Vivaldi-est Gyulán címmel barokk hangszeres és oratorikus hangversenyt rendeztek pénteken este az Almásy-kastély parkjában. Ez a rendezvény a tavalyi Gyulai virtuózok koncert folytatása volt – szintén az Erkel társaság szervezésében. A programot megnyitó Kónya István Erkel Ferenc munkásságának jelentőségét méltatta, egyben hangsúlyozta, a városban méltó módon őrzik …

Tovább »

A gyerekek szűrésekről és a fejlesztés kérdéseiről tanácskoztak

A gyakorlatiasság állt a középpontjában annak a szakmai napnak, melyet a megyei pedagógiai szakszolgálat gyulai tagintézménye szervezett, és amelyen a szűrések és a korai fejlesztés, az óvodai nevelés kérdéseit járták körbe. Dóczi Józsefné tagintézmény-vezető elmondta, már hagyomány, hogy szűrik az ötödik évet betöltő gyermekeket, hogy ezzel is segítsék a gördülékeny …

Tovább »

Budai Lotti az Eltitkolt nőtörténelemről tartott előadást Gyulán

  A cselédek, a háziasszonyok és a házimunkák történetéről szólt kedd este az az előadás, melyet Budai Lotti író, blogger tartott az Ünnepi Könyvhét programjainak részeként. Az eseményt az Almásy-kastély kápolnájában rendezték meg. Az írónő beszélgetőpartnere a megyei levéltár gyulai központjának munkatársa, Bódán Zsolt volt. Az esten arra a kérdésre …

Tovább »

Jó ütemben halad a felkészülés a Gyulai Várszínház nyári évadára

    Hamarosan készen áll a nézők fogadására a Gyulai Várszínház vár- és a tószínpada is. Elek Tibor igazgató elárulta, a várban található színpad és nézőtér felépítését két-három héttel ezelőtt kezdték el, de a tavaly felújításon átesett, 380 nézőt befogadó nézőtér elemei már elkészültek, ám az öltözők, a mosdók kialakítása, …

Tovább »

Ilyen még nem volt: célegyenesben a Magyar géniusz kiállítás

  Egy ezüstből készült, de aranyozott, honfoglalás kori hajfonat korongot mutat ezeken a csütörtöki felvételeken Csibi Kinga, a Magyar géniusz vándorkiállítás régészeti kurátora. Ez a részleg a régészetről szól, a kezdetektől a honfoglalás koráig adva ízelítőt a leletekről. Ez utóbbi időszakot képviseli a hajfonat korong, de egy tegez részét is láthatják majd …

Tovább »

Batyus pikniket tartottak a Wesselényi-tó partján

  Tizenhét társaság vett részt szombaton az első alkalommal megrendezett batyus pikniken. A Wesselényi-tó partján korábban rendeztek már családi pikniket, de az elmúlt években a járvány miatt nem tudták a programot megtartani, így sokan várták már ezt az alkalmat, hogy ismét összejöhessenek. A batyus pikniken mindenki azt főzhetett, amit akart, …

Tovább »

Vivaldi koncertet tartanak az Almásy kastély parkjában

Egy évvel ezelőtt Szegedi Réka Panna Vivaldi C-dúr piccolo Concerto-ján játszotta a szólista szerepét furulyán, az Erkel-ösztöndíjas tehetség az idei koncerten is szerepet vállal. Péntek este az Almásy kastély parkjában “A napfényes Itália – Vivaldi est Gyulán” címmel rendez koncertet az Erkel Ferenc Társaság. A hangversenyen fellép Csáki András Liszt-díjas gitárművész, …

Tovább »