2024. május 8., szerda
FONTOS

Híradó

Gyula Tv Híradó 2018. 09. 07.

Témák: – Szombat reggel megkezdődik a Béke sugárút ikonikusnak mondható vadgesztenye fasorának megújítása. A következő hetekben 38 egyedet vágnak ki félpályás útzár mellett. Miután ez a munka véget ért, 45 új fát ültetnek el a területen. – Küzdi Ágnes iskolaorvos csütörtökön vehette át a Libor János díjat. A nyár folyamán …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 09. 06.

Témák: – Az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozták azon az országos konferencián, melynek megnyitóját csütörtök délután tartották a gyulai Vigadóban. Az eseményen a védőnői szakmai képviselői beszélték át a legfontosabb feladatokat. – Idén nyáron negyedik alkalommal választották meg az ország kedvenc fürdőit. Az év fürdője szavazáson a Gyulai Várfürdő 3. helyen …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 09. 05.

– Idén sem csökkent a gyulai kiállítóhelyek látogatottsága – hangzott el a 3Témában. Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ ügyvezetője a műsorban arról is beszámolt, hogy hamarosan 10 millió forintból erősíthetik a vár kiállításának interaktivitását. – Több, mint 228 millió forintos pályázati forrást nyert a Gyulai Várfürdő. Ezt az …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 09. 04.

Témák: – Erkel Ferenc eddig ismeretlen kézirata került a gyulai Erkel Ferenc Múzeum tulajdonába – jelentették be kedd délelőtt. Az 1849-es, Marczibányi Mária emlékkönyvébe került bejegyzés egy tíz szólamból álló, rövid zeneművet takar, mely ritka kincsnek számít. – Egy év szünet után újra rangos tereprali versenyt rendeznek Gyulán – hangzott …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 09. 03.

Témák: – Kultúrák, nemzetiségek, helyi értékek találkoztak egymással Békéscsabán. Szeptember elsején a harmadik megyenapot szervezte meg a Békés Megyei Önkormányzat. – 37 első osztályos diák kezdte meg tanulmányait a 2018/19-es tanévben a lila iskolában. Az évnyitón a hatodikos nebulók felidézték a nyári szünet pillanatait, valamint ráhangolódtak az iskola feladataira. – …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 08. 31.

Témák: – Az egész alföldi régió egyetlen római kori szobrát állították fel a gyulai Almásy kastély előtt. A római tisztségviselőt ábrázoló, fej nélküli alkotást a gyulai múzeum alapításának 150. évfordulójára restauráltatták. – Közel 10 %-al nőtt a tavalyi évhez képest az Erkel Hotel forgalma. A szálloda remek főszezont zárt, és …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 08. 30.

Témák: – Több új szakirányt szeretne elindítani az elkövetkezendő években a Gál Ferenc Főiskola gyulai kara – hangzott el az intézmény csütörtök délelőtti értekezletén. A hamarosan kezdődő tanévet 54 elsős hallgató kezdi meg. – Folytatódik a téli rezsicsökkentés – jelentették be a gyulai városházán. Alt Norbert alpolgármester elmondta, most a …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 08. 29.

Témák: – Befejeződött a gyulai Almásy-kastély pincéjében, az épület felújítását megelőző régészeti kutatás során talált fej nélküli csontvázak vizsgálata. Az antropológiai vizsgálat ugyan megállapította, hogy férfiakról van szó, de sokminden továbbra is rejtély maradt. – Várhatóan még az idén elkészül a film arról az útról, mely egy vállalkozó szellemű, Békés …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 08. 28.

Témák: – Kívül-belül megújult a gyulai Zöldkereszt. Kedden rendezték meg az akadálymentesített és korszerűsített épület átadó ünnepségét. A több generáció számára fontos intézmény mostantól megújult környezetben várja a gyógyulni vágyókat. – Ősszel koncertekkel folytatja az Erkel örökség megőrzését és népszerűsítését zászlajára tűző tevékenységét az Erkel Ferenc Társaság. A szervezet tevékenysége …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2018. 08. 27.

Témák: – Pontosan egy hét van hátra iskolakezdésig. Ezen a nyáron számos iskolában történt felújítás. Ilyenkor azonban a gyerekeknek is fontos felkészülni az iskolakezdésre, és idejében beszerezni a tanszereket. Erre még a héten van lehetőség. – 5 év alatt több, mint 15 ezer látogató tekintette meg a Tájvízház állandó és …

Tovább »