2024. május 6., hétfő
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

A Tiborc mellett a Popovits utcát is felújítják

Kedd délelőtt Görgényi Ernő polgármester és Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót arról, hogy a Tiborc mellett a Popovits Jusztin utcát is korszerűsítik. Kiss Szabolcs a 67 millió forint értékű beruházás részleteiről beszélt. Úgy fogalmazott, röviden összefoglalva itt gyakorlatilag minden megújul. Görgényi Ernő elmondta, három forrásból sikerült a megfelelő fedezetet …

Tovább »

Enyhülnek a parkolási gondok a Paradicsomi lakótelepen

  Egy magánvállalkozás épít garázsokat a Paradicsomi lakótelep melletti területen, várhatóan még az év végéig 90 jármű fedett parkolása enyhítheti a környék ilyen jellegű problémáit. A projekttel kapcsolatban Görgényi Ernő polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy 2018-ban építették meg a lakótelep új bekötőútját, és már akkor abban gondolkodtak, hogy …

Tovább »

Mezőberényben, Gyulán, Békésen és Kétegyházán balesetnél helyszíneltek a rendőrök

Békés megyében 2022. november 14-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget. Mezőberényben, a Vésztői út és a Belencéresi út kereszteződésében 7 óra 15 perc körül egy kerékpáros férfi nem biztosított elsőbbséget egy személyautónak és összeütközött vele. A balesetben a biciklis könnyeben megsérült. Gyula külterületén 8 óra …

Tovább »

Új játszóudvart adtak át a Németvárosi Óvodában

  Az intézmény növendékei adtak műsort péntek délután, amikor újabb állomásához érkezett a Németvárosi Óvoda fejlesztése. Az ünnepségen Mittag Mónika, a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, idén 20 millió forintos támogatásból megvalósult a tető cseréje, 2 millió forrást kaptak nyílászárók cseréjére, most pedig az udvar is megszépült. Kovács József …

Tovább »

Jubileumi, 30. évfordulójához ért a Márton-nap megünneplése Gyulán

  Régi hagyomány az Implom József Általános Iskolában, hogy megünneplik a Márton-napot. A három évtizedes évfordulón a műsor és a lampionkészítés mellett új programokat is hirdettek. A lampion versenyre sok pályamű érkezett, mellyel a német nyelvet tanulók mellett az angolosokat is megszólították. A hetedik osztályos tanulók az idei műsorban azt …

Tovább »

Tájékoztatókat tartanak a rendőrség képzéseiről

Az év 46. hetében, 2022. november 14-e és 20-a között is folytatódik a toborzás Békés megyében. A rendőrök több középiskolában tartanak tájékoztatókat a rendőrség képzéseiről. Békéscsabán, a Kós Károly Technikum Szakképző Iskolában 2022. november 14-én a pályaorientációs napra látogatnak el. A 8 órától 12 óráig tartó programon a Rendőrképző Akadémia, …

Tovább »

Fórumot tartottak a szálláshely minősítéssel kapcsolatban Gyulán

  A magán-és egyéb szállásadóknak 2023 január elsejéig szükséges regisztrálniuk az országos szálláshely minősítési rendszerben. Ez a folyamat első állomása, amely miatt fórumot tartottak az érintettek számára Gyulán. A Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület felkereste a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft-t és jelezték, hogy egy országos roadshow keretében gyulai helyszínen is tartanának …

Tovább »

Vádemelésre került sor a fagyállós gyilkos ellen

  A Békés Megyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és annak kísérlete miatt emelt vádat egy 36 éves büntetlen előéletű szentesi férfi ellen, aki 2021 szeptemberében fagyállóval megmérgezte az apósát. A férfi 2016-ban kötött házasságot a későbbi sértett lányával. Felesége családjával igyekezett jó kapcsolatot kialakítani, azonban az apósa italozó …

Tovább »

Négy baleset történt Békés megyében

Békés megyében 2022. november 12-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, a Tiborc utcában 4 óra körül egy személygépkocsi nekiütközött egy kisteherautónak, majd egy ház falának. A balesetben a járművezető könnyebben megsérült, a budapesti férfi a gyanú szerint ittasan közlekedett, emellett a kábítószer-gyorsteszt is …

Tovább »