2023. november 28., kedd
FONTOS

Címke: Gyulai program 2023

Nádházy Jánosra emlékeztek a városházán

  1956. október 27-én nagy hatású beszédet mondott az összegyűlt több ezer embernek Nádházy János. Ennek az eseménynek állít emléket az a tábla, melyet péntek délelőtt koszorúzott meg a város vezetése és az Október 23-a Alapítvány elnöke. Nádházy János kiemelkedő alakja volt az 1956-os, gyulai eseményeknek, társaival hozzájárult ahhoz, hogy …

Tovább »

’56-os veteránok találkoztak Gyulaváriban

  Szerda délután, a Gyulavári kastélyban tartották meg a hagyományos, gyulavári veterán találkozót, melyen az évek múlásával ugyan egyre fogyatkozó létszámban, de még mindig vettek részt olyan emberek, akik személyesen átélték, sőt, aktív részesei voltak a forradalom és a szabadságharc eseményeinek. Szántó Mihály a gyulavári események résztvevője volt, amit a …

Tovább »

Rendhagyó történelemórára várták a gyulai diákokat

  A napokban A nép ellensége című monodrámát láthatták a gyulai középiskolás diákok, majd az azt feldolgozó rendhagyó történelemórán kaphattak bepillantást a 20. századi történelem sötétebb időszakába. Az eseményt a gyulai Október 23. Alapítvány és a budapesti Gulag Alapítvány szervezte. A közelmúltban „A nép ellensége” című monodrámát mutatták be a gyulai középiskolás …

Tovább »

Közeleg az évforduló, egyre több a látogató az Erkel-házban

  Énekkari próbára érkezett szerda délután az Erkel házba a gyulai Dürer iskola énekkara. Ebben az időszakban a szokásosnál is több fiatal érkezik ide, nem kis részt Erkel Ferenc születésének novemberi évfordulójához kapcsolódva. A Dürer iskola diákjait Kocsis János olyan érdekes, az Erkel családhoz köthető történetekkel várta, melyek egy mai …

Tovább »

Emigránsok címmel láthatott előadást a Gyulai Várszínház közönsége

  A Soproni Petőfi Színház, a felvidéki Csavar Színház és a Forrás Színház koprodukciójaként Mrożek darabját vitték színpadra. Az Emigránsok a rendszerváltás előtti Európában, a kelet-európai vendégmunkások németországi mindennapjaiba enged betekintést. A dráma túlmutat a mindennapjainkat átható, a világ jelenlegi egyik legnagyobb problémáját jelentő migrációs kérdésen. A felvidéki Gál Tamás, …

Tovább »

Október 23: egyre fontosabb az emlékezés

    A Gyulavári Kopjafánál kezdődtek hétfőn, az 1956-os megemlékezések. Király Sándorné pedagógus, a Gyulavári Részönkormányzat külsős tagja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy több, mint két emberöltő távlataban gyérül az emlékezet, ezért egyre fontosabb az emlékezés, hogy példát es mintát adjunk. Király Sándorné felidézte az egykori gyulavári eseményeket, az …

Tovább »

Az ’56-os eseményeket ünnepelték Gyulán

  A hagyományok szerint először a Gyulavári Kopjafánál emlékeztek az 1956-os eseményekre, itt Király Sándorné pedagógus, a gyulavári részönkormányzat külsős tagja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy több, mint két emberöltő távlatában gyérül az emlékezet, ezért egyre fontosabb az emlékezés, hogy példát es mintát adjunk. Az 1956-os forradalom és …

Tovább »