2022. május 18., szerda
FONTOS

Címke: gyulai programok 2018

23 szervezet vett részt az első civil börzén

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első gyulai civil börzét a művelődési házban. A szervezők egyik legfontosabb szándéka az volt, kötetlen formában összehozni a helyi civil szerveződéseket, ahol megismerhetik egymás tevékenységét. Idén első alkalommal rendezték meg a  gyulai civil börzét a művelődési házban, amelyhez idén 23 szervezet csatlakozott, amelyek egy része …

Tovább »

Elhunyt Balogh Lajos – így emlékezünk rá

Mára virradóan elhunyt Balogh Lajos önkormányzati képviselő – jelentette be a csütörtök reggeli, elmaradt testületi ülésen Görgényi Ernő polgármester. A képviselőtársak egy perces néma felállással adóztak Balogh Lajos emlékének, akit a város saját halottjának tekint. A grémium kegyeleti okokból egy héttel későbbre, március 2-ra halasztotta a februári testületi ülést. Balogh …

Tovább »

Másokon segítve ünnepelt az adománybolt

100 ezer forintos adománnyal ünnepelte a piaci adománybolt fennállását a működtető, sm betegekkel foglalkozó egyesület péntek délelőtt. A pénzt a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára utalják át, ezzel is növelve a gépkocsi beszerzésének esélyét. Az önkéntesek és az sm egyesület munkáját méltatta Görgényi Ernő polgármester, aki a város vezetőjeként maga is …

Tovább »

Szakmai napot rendezett Gyulán a törvényszék és a NAV

Január 20-án a Gyulai Törvényszék és a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága közös szakmai napot tartott a Gyulai Törvényszék Dísztermében. A rendezvényen a bírák és bírósági titkárok mellett az adó- és vámhivatal munkatársai vettek részt, de megjelentek a Szegedi Törvényszék és a Szolnoki Törvényszék képviselői is. Csepregi-Matus Éva, a …

Tovább »

Új programokat tervez a civil referens

A gyulai civil élet felpezsdítését, és a helyi szervezetek közötti kapcsolatok elmélyítését tartja egyik fontos feladatának Szabó Dániel. A közelmúltban megválasztott civil referens további programok elindításával szeretné színesíteni a fürdővárosi események palettáját. Számára nem idegen a közéleti munka, 2011-ben alapító tagja volt az Együtt Gyulaváriért Egyesületnek, aminek 2014 óta az …

Tovább »

Gyulára érkezik a Himnusz eredeti kézirata és kottája

Országos jelentőségű kultúrtörténeti eseményre kerül sor pénteken Gyulán, hiszen itt mutatják be Kölcsey Ferenc eredeti Himnusz kéziratát és Erkel Ferenc kottáját – jelentette be kedd délelőtt Kónya István alpolgármester. Az Erkel házban megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, ilyen még nem volt, vagyis ez a két dokumentum egy helyen, egy időben még nem …

Tovább »

Férfi tagokat keres az Erkel Ferenc Vegyeskar

Férfi szólamához keres jelentkezőket a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar. A kórus egy nehéz, de szép éven van túl és már 2017-re is körvonalazódnak a programok. Tavasszal egy székesfehérvári meghívásnak tett eleget a vegyeskar, ősszel pedig folytatták a békéscsabai kórussal közösen megvalósított varázslatos filmdalok című sorozatot. Hagyományosan egy karácsonyi koncerttel zárták 2016-ot, …

Tovább »

Elkészült a gyulai vár és az Erkel ház honlapja

Elkészült, s immár nyilvános a gyulai vár és az Erkel Ferenc Emlékház honlapja. Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kötelékébe tartozó kiállítóterek virtuális felületei folyamatos fejlesztés, bővítés alatt állnak, a soron következő lépés a művelődési központ internetes oldalának teljes megújítása lesz. Ezen folyamat az arculati elemek egységesítésére, az alapinformációk könnyebb elérésére, …

Tovább »

A vár éve lehet 2017 Gyulán

Első próbálkozásra nagyot füstölt, de csütörtököt mondott a szakállas puska. Másodjára viszont a még gondosabb előkészítés meghozta gyümölcsét, és hatalmasat szólt a gyulai vár fokán – ezzel is jelezve, hogy megkezdődött az új év. Január elsején, délben történelmi viseletbe öltözött hagyományőrzők XVI. századi fegyverek másolataival durrantottak. A szakállas puska a …

Tovább »