2024. május 10., péntek
FONTOS

Címke: gyulai programok

Bizakodóak az új esztendőt illetően a szállásadók

  A 19 napos téli szünetben megteltek, megtelnek a gyulai szálláshelyek. A december 21-én kezdődött pihenő január 8-ig tart, így sokak számára lehetőség nyílt arra, hogy hosszabb ideig teleljenek. Az Elizabeth Hotelben a karácsonyi időszak erősebb volt a tavalyinál, de nem hozta azt a forgalmat, amit reméltek. Arató Henrietta kiemelte, …

Tovább »

Csúcszsűri bírálta az ország legjobb mézeit

  Az első körös zsűrizés, valamint a laboratóriumi vizsgálat után közel 60 mintát értékelt egy öt tagból álló csúcszsűri szombaton, Gyulán. Az újabb érzékszervi zsűrizés során alakultak ki a végleges pontszámok az országos mézversenyen. Idén akác-, repce-, napraforgó-, hárs-, virágméz, valamint egyéb fajtamézek és mézkészítmények kategóriákban lehetett nevezni. Magyarországon kimondottan …

Tovább »

Márkó Eszter kapta a várszínház nívódíját

A Gyulai Várszínház nívódíját kapta Márkó Eszter, a Tündöklő Jeromos rendezéséért. Az elismerést a november 30-ai előadás után Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója és Gyula polgármestere, Görgényi Ernő adta át a Nemzeti Színházban. „Nem hajtok a díjakra, persze nagyon jó, amikor megkapom, most is nagyon jólesett” – mondta a …

Tovább »

Immár huszonkilencedik alkalommal rendezték meg Gyulán a Perinita Fesztivált

  A program célja az, hogy a román nemzetiségi iskolákból érkező hagyományőrző csoportok bemutathassák mindazt, amit az elmúlt években megtanultak a koreográfusaik segítségével. A diákok egész délelőtt táncoltak. Az esemény elnevezése, a Perinita egy tradicionális román lakodalmi néptánc. Ezt körbe táncolják, ahol közrefognak egy fiút és egy lányt. Az eseménnyel …

Tovább »

Márton napot ünnepeltek a Galbácskerti óvodában

  A gyerekek verses-zenés műsora nyitotta meg péntek délelőtt a Galbácskerti óvoda Márton napi programját, melyre immár huszonkettedik alkalommal került sor. Az óvodások már szeptemberben elkezdték a készülődést a vásárra, ennek meg is lett a látható eredménye. Idén a vásárra kerülő portékáknál fontos szempont volt a fenntarthatóság, a hetek alatt …

Tovább »

Úszófelszerelést vehetett át a Gyulai Várfürdő 18 legjobb sportolója

  A teljesítmények alapján határozza meg azt a keretet a Magyar Úszó Szövetség, ami alapján felszereléseket vásárolhat a fürdő. Az ajándékcsomagban volt többek között úszószemüveg, sapka, póló, melegítő. Kun Miklós kiemelte, céljuk, hogy egy egységes, elegáns megjelenésben képviselhessék a várost, illetve az egyesületet a gyulai úszók. Az átadó előtt edzésen …

Tovább »

Toborzót és bowling versenyt szervezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Gyulán

A fürdőváros az országos roadshow első állomása volt. A rendezvény célja, hogy bemutassa a Speciális Olimpia módszerét, amely a sport által biztosítja az értelmi fogyatékossággal élő fiatalok sokoldalú fejlesztését. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, a fogyatékossággal élő sportolókat azért is fontos támogatni, hiszen ők példát adhatnak számunkra. A magyar …

Tovább »

A történetírás kiemelkedő alakjait idézik fel a levéltár konferenciáján

2006 óta rendezik meg a levéltár intézményi napját, ilyenkor mindig egy-egy tematika mentén szerveztek konferenciát. Pénteken egy újabb állomásához érkezett a sorozat, a városháza dísztermében ezúttal “Barangolás a múlt ösvényein” címmel a történetírás kiemelkedő Békés megyei személyiségeivel foglalkoznak. Sáfár Gyula igazgató elmondta, a konferencia hét előadója közül öten most is …

Tovább »

Rumini történetét hozta el a Fogi színház Gyulára

  Nagy izgalommal várták a gyerekek a Pesti Művész Színház Fogi Gyermekszínházának előadását az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A társulat ez alkalommal Berg Judit: Rumini Ferrit-szigeten című mesejátékát hozták el az óvodásoknak és az általános iskolásoknak. Ez már nem az első alkalom, hogy a Fogi színház előadásával találkoznak a gyerekek …

Tovább »