2024. május 10., péntek
FONTOS

Címke: gyulai programok

Nem minden nap látogatható épített és régészeti örökségeket mutattak be

  Több gyulai helyszínt lehetett megtekinteni ingyen egy országos programsorozat, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából. A hétvégén többek között az evangélikus templomba is betérhettek az érdeklődők, mely az istentiszteleteken kívül nem látogatható. A Kulturális Örökség Napjain templomtörténeti kamarakiállítást rendeztek a helyszínen, valamint felidézték Stéberl András munkásságát is. Az épületet Gerlóczy …

Tovább »

BOR, ami muzsikál

Jó hangulatú fúvószenével búcsúzik a koncertszezontól a Rondella. Van még egy nagy dobása erre a szezonra a gyulai vár melletti szabadtéri szórakozóhelynek. A nyári időszakban nyitva tartó Rondella a legegyedibb környezetben fogadja vendégeit minőségi kínálatával, amelyben természetesen komoly szerepet kapnak a gyulai termékek is. A helyszín másik ismert jellemzője, hogy …

Tovább »

Kolbász és kézműves sör is várta az érdeklődőket a Gyulai Gasztrosétán

  A város különböző területein várták az embereket a Gyulai Gasztrosétával. Szeptember 18-án és 19-én a gyulai gasztrokultúra jelképeivel lehetett megismerkedni. A hat állomásból álló séta egyik helyszíne a Városház utcán volt. Itt a pálinka mellett többek között a Gyulahús termékeit lehetett megkóstolni. A Beer Corner – Viharsarki Sernevelde kézműves …

Tovább »

A Gyulára érkező vendégek 54 százaléka először járt a fürdővárosban

  A Gyulai Turisztikai Kft. ahogy a korábbi években, úgy idén is vendégelégedettség mérést végzett a nyári szezont követően. A látogatottsági adatokat tekintve nagy változás nem történt, a járványügyi helyzet miatt azonban a külföldi turisták szinte teljesen eltűntek. A Budapestről érkező vendégek száma közel kétszerese volt az utóbbi két évben …

Tovább »

Összeöntötték a Nemzeti Összetartozás Pálinkáját

  A kialakult járványügyi helyzet miatt a tervezett második időpontban sem lehetett megrendezni a 21. Gyulai Pálinkafesztivált, de a hagyományokhoz híven idén is elkészült a Nemzeti Összetartozás Pálinkája. A felajánlott anyaországon belüli pálinkákat és határon túli párlatokat egy nyílt hordóban házasították a Városháza kertjében. Az így kapott „összetartozás pálinkáját” Kovács …

Tovább »

Kiosztották a legszebb kerteknek járó díjakat

  A pandémiás helyzet ellenére is rengetegen jelentkeztek az idei Virágos Gyuláért és a Legszebb konyhakertek versenyére. Görgényi Ernő polgármester a szerdai díjátadón kiemelte, a résztvevők hozzájárulnak ahhoz, hogy a város egész területe tiszta, rendezett és esztétikus képet mutasson az arra járóknak. A virágosítási versenyen nem csak a virágok mennyiségét, …

Tovább »

Hat állomásból álló Gyulai Gasztroséta várja az érdeklődőket

  Gyulai Gasztrosétával várják az embereket szeptember 18-án és 19-én. A városban található szállodákban, panziókban, apartmanokban a foglalási számok nagyon magasnak ígérkeznek, ezért szervezték meg ezt az eseményt. A magyar gasztrokultúra jelképei, ezen belül is a gyulai gasztrokultúra jelképei a két nap során hat helyszínen várják az érdeklődőket. Itt a …

Tovább »

Megtartja az őszi évadot a Gyulai Várszínház

  A visszajelzések alapján a Gyulai Várszínház történetének egyik legsikeresebb évada volt az 57. nyári évad – hangzott el 3Téma című műsorunkban, ahol Elek Tibor igazgató értékelte az elmúlt hónapok munkáját. A 2020-as évad során összesen 44 programból választhattak az érdeklődők, a legnépszerűbb előadásokra rendszerint gyorsan fogytak a belépők, és több …

Tovább »

Idén hét helyszínen zajlanak a Kulturális Örökség Napjai Gyulán

  Idén a város önkormányzata és az Erkel Ferenc Kulturális Központ is csatlakozik a szeptember 19-20-ai Kulturális Örökség Napjai elnevezésű programsorozathoz. Ez az Európai Örökség Napok magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre. Országszerte több száz műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők, akik egy-egy izgalmas programon vagy tematikus …

Tovább »

A színek jellemzik a Gyulai Alkotók Baráti Körének kiállítását

  A hattagú Gyulai Alkotók Baráti Köre öt tagjának képei láthatók a Gyulavári Kastély időszaki kiállításán. A 2014 óta együtt tevékenykedő közösség mintegy 40 alkotása tekinthető meg a helyszínen. Nem volt meghatározva a téma, mindenki azt a képét állította ki, amelyiket szerette volna megmutatni a nagyközönség előtt. Ezek között újabb …

Tovább »