2024. május 10., péntek
FONTOS

Címke: kultúra

Tavaszi képeket mutat be a kórházban a József Dezső alkotókör

  Papp Mária kiállítása után csak két napig voltak üresek a falak a Békés Megyei Központi Kórház gyulai igazgatási épületében, de az erre járók mégis azt érezhették, hogy valami hiányzik ebből a térből – mondta a József Dezső Alkotókör legújabb tárlatának megnyitóján Hack Gabriella, a gyógyító intézmény osztályvezetője. Az épületbe …

Tovább »

Gyulán kezdődnek a Harag György emlékév eseményei

  A jeles erdélyi rendező, Harag György emlékének szenteli a 2020-as évet a Magyar Művészeti Akadémia. A programsorozat március 26-án, Gyuláról indul Kárpát-medencei körútjára – közölték a szerdai, fürdővárosi sajtótájékoztatón. A várszínház igazgatósági épületében látható lesz a Kolozsvári Állami Magyar színház egykori főrendezőjéről szóló, az életművet felölelő emlékkiállítás, emellett konferenciát …

Tovább »

Rendhagyó irodalomórát tartottak a gyulai Vigadóban

  Megszentelt múltunk magyar mesét mond címmel rendeztek rendhagyó irodalomórát a gyulai Vigadóban. Az előadó Szőke István Atilla versíró volt, aki verseiben, dalszövegeiben a magyar múlt tiszteletét, a műveltség, a lélek, a megmaradás fontosságát, a nemzettudat építését, ősi örökségünk megóvását és a magyar nyelv kiapadhatatlan forrásának tisztaságát hirdeti. Egy 4 …

Tovább »

Több országban is gyűjtik Steigerwald István festményeit

  Steigerwald István festő, grafikusnak kereken nyolcan évet kellett arra várnia, hogy szülővárosa galériájában, a Kohán képtárban is kiállítsák műveit. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, január végén nyílt meg tárlata, mely a “Periférián – fél marék apró színes kavics” címet viseli. A képtárban összesen 93 műve kapott helyet, melyeken keresztül …

Tovább »

Kézjegy – Steigerwald István

Megjárták már Ausztráliát, Romániát és Japánt is Steigerwald István festő, grafikus képei. Az idén nyolcvan éves művész Kézjegy című műsorunkban a pályája kezdetéről, 56-os múltjáról, valamint jelenleg is látogatható kiállításáról beszélt.

Tovább »

Megrajzolt történetek: képregény kiállítás a Mogyoróssy könyvtárban

  Az elmúlt szombat kétségkívül a képregény fanatikusok napja volt a Mogyoróssy János könyvtárban. Az intézmény földszinti folyosóján több száz képregénnyel lehetett találkozni. A 90-es évek kedvelt darabjai mellett a napjainkban megjelent kiadványokat is meg lehetett találni. A tárlatról Szabó Miklós képregénygyűjtő beszélt, a kiállított darabok csupán töredékét teszik ki …

Tovább »

Gyulai csoport is részt vett az aradi szoboravatón

  Bagyinszki Zoltán készítette a videóban is látható képeket azon a napokban megrendezett aradi ünnepségen, ahol a Maros-parti város egykori főépítészének, Szántay Lajosnak a szobrát avatták fel. Ő volt az, aki még a Monarchia idején tervezett épületeivel máig meghatározta Arad arculatát. Az eseményen egy gyulai delegáció is részt vett, tovább …

Tovább »

Károlyi Bernátra emlékeztek Almáskamaráson

A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka című kötet sajtónyilvános bemutatóját rendezték meg csütörtök délelőtt, Almáskamaráson. A kötet a magyarországi kereszténydemokrácia több, mint egy évszázados történetéből emel ki néhány jeles alakot. A művet először tavaly novemberben mutatták be, Budapesten. Az esemény helyszíne Károlyi Bernát ferences szerzetespap, a Demokrata Néppárt megválasztott országgyűlési …

Tovább »

A Gyulai Várszínházban koncertezett Kokas Katalin és Dóra

  Különleges koncertet láthattak a Gyulai Várszínház kamaratermébe látogatók kedden este. A teátrum visszatérő előadói, Kokas Katalin és Kokas Dóra nem először álltak a gyulai közönség elé. A zenész családból származó testvérpár külön-külön, együtt, és a férjeikkel alapított kvartettel is elismert szereplői a hazai és nemzetközi zenei életnek. Kokas Dóra …

Tovább »