2022. május 24., kedd
FONTOS

Rá akart ijeszteni a szembejövő autósra, baleset lett belőle

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki Gyulán, a Fehér-Körös hídján szándékosan félrekormányozta a teherautóját azért, hogy ráijesszen a szembejövő autó vezetőjére. A sértett balesetet szenvedett, a gyanúsított pedig elhajtott.
Gyulán, a Fehér-Körös közúti hídján közlekedett teherautójával egy helyi férfi 2016. augusztus 1-jén reggel. Már majdnem átért a hídon, amikor hirtelen a szemből érkező autós felé rántotta a kormányt. A kocsit vezető nő ettől megijedt és nekiütközött a híd szalagkorlátjának. A teherautó vezetője, a 68 éves férfi a baleset után megállt és szóváltásba keveredett a nővel, majd visszaült és elhajtott a helyszínről. A rendőrök D. A-t néhány órán belül megtalálták és előállították Gyulai Rendőrkapitányságra. Közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, melynek során gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy azért rántotta félre a kormányt, mert rá akart ijeszteni az autó vezetőjére. Azért lett rá dühös, mert szerinte a nő nem várta meg, hogy átérjen a hídon, és így nehezen fértek el egymás mellett.

 

A Gyulai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a nyomozást lezárta és a büntetőeljárás iratait 2016. október 11-én vádemelési javaslattal elküldte a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.

Nézze meg ezt is:

Három baleset, három sérült Békés megyében

Békés megyében 2022. május 20-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a …