2022. december 4., vasárnap
FONTOS

Lezárt ügy: nem adott elsőbbséget a kerékpárosnak

Összeütközött egy személyautó és egy kerékpárral közlekedő nő az egyik gyulai kereszteződésben. A közlekedési szabályok szerint a biciklisnek lett volna elsőbbsége, de az autó vezetője ezt nem adta meg neki.

Súlyosan megsérült egy kerékpáros 2018. május 14-én, Gyulán, a Bartók Béla utca és a Dobay utca kereszteződésében. A nő a Bartók Béla után közlekedett és balra nagyívben a Dobay utcára akart kanyarodni, ekkor ütötte el egy személyautó, amelynek vezetője a Bartók Béla utcán szerette volna folytatni az útját. Az autósnak tábla jelezte, hogy elsőbbséget kell adnia a kerékpárosnak. Figyelmetlensége miatt azonban úgy hajtott be a kereszteződésbe, hogy nem engedte el a biciklist. A balesetben a kerékpáros megsérült és nyolc napon túl gyógyuló, csonttörést szenvedett.

A Gyulai Rendőrkapitányság a személygépkocsi vezetője ellen közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat 2018. augusztus 27-én átadta az ügyészségnek.

Nézze meg ezt is:

Baleseteknél helyszíneltek és bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök

Békés megyében 2022. november 25-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a …