2021. október 19., kedd
FONTOS

Katekumenek – a felnőtt hittanulók

Az ókeresztény kortól fogva a görög eredetű „katekumen” szóval illetjük azon felnőtteket, akik a szentségek felvételének útjára léptek.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom plébániáján Pattogató Jutka nyugdíjas pedagógus testvérünk éveken át anyai gondoskodással terelgette ezt az évente új tagokkal bővülő csoportot. Időközben többen sorjában elnyerték a keresztény beavatás szentségeit: elsőként 2020. húsvét éjszakáján – zárt templomban! – ketten megkeresztelkedtek és bérmálkoztak, sőt a szentáldozásban is részesültek, majd másik két felnőtt testvérünk szintén elsőáldozó lett a húsvéti időszakban, végül októberben a katekumen-csoport hét tagja bérmálkozott.

A nyár folyamán Jutka néni jónak látta stafétaként átadni e szolgálatot a csoportba járó Németh Zsuzsinak, aki immár szeptember óta lelkesen vezeti a hitélet útján azon felnőtteket, akik a beavatás szentségeit kérik az egyháztól. Az elmúlt hetekben magam is részese voltam a plébánián, majd novembertől az online térben megtartott rendszeres foglalkozásoknak, ahol 10-12 fő aktívan bekapcsolódik a katolikus vallás megismerésébe. Zsuzsi az egyetemi oktatásban begyakorlott módon készül az órákra, az előre elkészített prezentációt a képernyőn megosztja a csoporttagokkal, és arról beszélgetnek.

Számomra is bámulatos volt az a módszer, ahogy az otthonukban ülő résztvevőkkel kikerestette a rózsafüzér titkainak bibliai alapjait. Egymással versengve forgatták a Szentírást, hogy vajon ki találja meg hamarabb Jézus élete egyik-másik történetének bibliai leírását? Mindig akadt, aki azt szívesen felolvasta, majd a felmerülő kérdésekre kerestek választ.
Őszintén mondom, hogy hálás vagyok Istennek, hogy szeretetével megérintette és magához vonzza e nyitott szívű embereket. Ha környezetünkben hallunk olyanokról, akik szeretnének megkeresztelkedni, vagy bár meg vannak keresztelve, de vallásgyakorlat híján nem lettek elsőáldozók vagy bérmálkozók, buzdítsuk őket, hogy van mód arra, hogy új lendületet vegyen hitéletük épp azáltal, hogy bekapcsolódnak a szerda esténként – legalább online módon – találkozó katekumen-csoportba!

Nézze meg ezt is:

Tanyasi népiskolából az operavilág csúcsára

Két birodalom királynője Tokody Ilona mintha az általa megtestesített operaszerepek éthoszát képviselné a mindennapokban is: Liú …