2024. április 24., szerda
FONTOS

Élő kapcsolatban Krisztussal

 

Pünkösd alkalmából megtelt a székesegyház hívekkel – köztük a Szeged-Belvárosi Római Katolikus Plébánia bérmálkozóival.

A mise különleges élményt jelentett, hiszen a Szegedi Dóm Zenekara és Énekkara – Szamosi Szabolcs zeneigazgató vezényletével – biztosította az ünnepi hangulatot.

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke pünkösdi szentbeszédében arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy a három nagy keresztény ünnep közül még a kívülállók is tudják, mit ünneplünk karácsonykor és húsvétkor, az előbbiekkel szemben azonban nem tudják, miről szól a pünkösd, habár ez is egy történelmi eseményre vonatkozik: ekkor az egyháznak mint közösségnek a születését ünnepeljük.

– Arra emlékezünk, hogy a Jézus feltámadása utáni ötvenedik napon, amely a zsidó liturgikus naptár szerint pünkösd ünnepe volt, a Megváltó teljesítette ígéretét, látható szimbólumok kíséretében az apostolok megkapták az ő ajándékát, a Szentlelket – fogalmazott a püspök. Krisztus tanítványai a Szentlélek erejével a Római Birodalom különböző szegleteiből érkező zarándokok elé álltak, és az emberek hallgatták a tanúságtételüket. Az apostolok összefoglalták Isten tetteit Jézuson keresztül, elmondták, mit tett, tanított, s azt, hogy életét áldozta, de feltámadt és él, ő az élet forrása.

– A megkereszteltek megkapták a Szentlelket és nemcsak emlékeztek rá, ismereteket szereztek róla, hanem élő kapcsolatba kerültek a feltámadt Krisztussal – emelte ki a püspök. Modern párhuzamokat vont: ma is sokan szerettek volna ott lenni Ferenc pápa magyarországi látogatásán, vagy egy koncerten, esetleg egy népszerű sportrendezvényen. Azonban nincs elég hely, korlátozott az adott helyszín befogadóképessége. Ma már lehetséges közvetíteni az adott programot, élőben követhetik azt a telekommunikációs eszközökkel milliók.

– Jézus, mikor fizikailag távozott és elbúcsúzott az övéitől, nem az internet elérhetőségét, a mobilszámát adta meg, hanem a Szentlelket ígérte meg és küldte el – mondta. – Mi is kétezer évvel később, kétezer kilométer távolságra a történelmi esemény helyszínétől a Szentléleken keresztül kapcsolódhatunk a Megváltóhoz, így kerülhetünk vele személyes viszonyba.

– Mi, Jézus közössége, az egyház nem egy kulturális egyesület, egy múzeum vagyunk. Nemcsak emlékezünk valakire, aki kétezer évvel ezelőtt szépeket mondott, tanított, hanem olyanokból állunk, akik élő kapcsolatba kerültek a feltámadt Krisztussal – emlékeztetette a Fogadalmi templomban összegyűlteket, köztük a Szeged-Belvárosi Római Katolikus Plébánia bérmálkozóit Kiss-Rigó László. Rámutatott, az európai keresztény kultúrkörben általában a gyermekkeresztség a jellemző, a többség mint kulturális értéket, hagyományt kapja ezt meg. Az évek során sok mindent megtanultak a kereszténységről, Jézusról, a tanításairól a bérmálkozók, de most válaszút elé kerülnek: maradnak-e csak kultúrkeresztények?

– Azért vannak itt, mert e kérdésre átgondolták a választ, most már nemcsak a hagyomány miatt akarnak keresztények lenni, hanem egész életükben élő kapcsolatban szeretnének maradni a feltámadt Krisztussal. A Szentlélek nem mágia, nem egy varázslatos ajándék, hanem mindannyian megkapjuk, akik kérjük, s így lehetünk Jézus igazi követői – hangsúlyozta a püspök a bérmálás szentségében részesülőknek.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …