2024. június 24., hétfő
FONTOS

Bűncselekmény, lopás, garázdaság és közokirat-hamisítás Békésben

rendőrség

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2023. augusztus 4-én őrizetbe vett egy dobozi férfit. A rendőrök azért állították elő, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a bíróság ittas járművezetés miatt 2023. december 6-ig eltiltotta a járművezetéstől.

Kötegyánban, egy ház udvaráról 2023. augusztus 4-én hajnalban elloptak egy kerékpárt. A történtekről érkezett bejelentés után a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A kerékpárt lefoglalták tőle, visszaadták a tulajdonosnak, így a kár megtérült.

Békéscsabán, az egyik benzinkúton 2023. augusztus 4-én késő este egy férfi megrugdosott egy autót, ököllel ütötte a szélvédőjét, táblákat rugdosott és kiabált. A rendőrök előállították és garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

Garázdaság miatt intézkedtek a rendőrök 2023. augusztus 5-én 17 óra 30 perc körül Békéscsabán, az egyik sörözőnél. Egy férfi, akit korábban a viselkedése miatt kitiltottak onnan, egy késsel jelent meg. Nem szolgálták ki, kérték, hogy távozzon, de nem akart elmenni. A rendőrök elvették tőle a kést, előállították és a Békéscsabai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ellene.

Közokirat-hamisítás gyanúja miatt intézkedtek a határrendészek 2023. augusztus 6-án Méhkeréken, a közúti határátkelőhelyen. Egy belépésre jelentkező személygépkocsi forgalmi engedélyében adatokat töröltek, a műszaki érvényességet igazoló matricát kicserélték egy hamisra, és a biztosítás meglétét igazoló szelvényen a dátumot átírták. A rendőrök az okmányokat lefoglalták és a román autós ellen a Sarkadi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

Nézze meg ezt is:

Országosan ellenőrzik az egyenruhások a járművezetőket

A Magyar Rendőrség június 17. és 23. között az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) …