2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Pénzt akart lopni egy férfi egy gyulai telephelyről

Először a riasztó elijesztette, másodjára a zsákmányolt bankók egy részét elhagyta.

Kidobta a ruháját és bajuszát is levágta azért, hogy ne bukjon le, de hiába. Az ellene indult büntetőeljárás iratai már az ügyészségen vannak.

Egymillió forintot loptak el egy telephelyről 2024. október 23-án este Gyulán. A területet és az épületet gondosan őrzik, van biztonsági rendszer. A férfi, aki úgy gondolta, hogy pénzt tud elhozni onnan, először a riasztó hangjára elmenekült, nem vitt el semmit. Két órával később azonban visszament, hatástalanítani próbálta az elektronikus védelmet. Miután neki úgy tűnt, hogy ez sikerült is, felfeszített egy pénzkazettát, belemarkolt a tartalmába és futásnak eredt.

Eközben azonban ahhoz a biztonsági céghez is futott be jelzés, ahová a riasztó be volt kötve, és a telephely üzemeltetői is gondolták, hogy baj van, mert a telefonjukon nem látták az épületet pásztázó kamera képét. Időben érkeztek és üldözőbe is vették a férfit, de eltűnt a közeli erdős részen. Miközben menekült, többször elesett, a pénz egy részét elszórta.

A rendőrök azonosították a dobozi férfit és másnap reggel a lakásáról előállították. Beismerte, a lopást és elmondta: mindent megtett azért, hogy ne bukjon le. Egy utcai szemetesbe kidobta a pulóverét, másnap reggel pedig megborotválkozott, levágta a bajuszát. Mindezt hiába, hiszen így sem tudta elkerülni a felelősségre vonást. A Gyulai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított és vádemelést javasol ellene. Ügyének iratait 2024. március 21-én továbbították az ügyészségre.

Nézze meg ezt is:

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett

A gyanú szerint ittas volt az a férfi, aki 2024. szeptember 25-én 18 óra körül …