2023. december 5., kedd
FONTOS

Címke: előadás

Uzsalyné Pécsi Rita: találjuk meg az egyensúlyt!

  Fontos megtalálni az egyensúlyt a szabadság és a fegyelmezés között, ha gyermeknevelésről beszélünk – hangsúlyozta a napokban megtartott, gyulai előadásán Uzsalyné Pécsi Rita. A neveléskutató, főiskolai tanár a katolikus közösségi házban arról beszélt, hogy alapvetően szabadságra, és nem engedelmességre nevelünk, de mivel a gyerekek nagyon hamar kikerülnek a családból …

Tovább »

A gyulai értékeket népszerűsítik a kollégisták körében

Interaktív előadások révén ismerhették meg többek között a gyulai kolbász történetét a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum Part utcai kollégistái. A csütörtöki esemény az “Interaktív értéktári élmény-előadás és roll kiállítás-sorozat” nyitó állomása volt. A gyulai települési értéktárban található 37 értéket egy tavaly megnyert pályázat segítségével mutatják be a fiataloknak. A programsorozat …

Tovább »

A gyógyszerészet rejtelmeibe kaptak betekintést az erkeles diákok

Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója tartott előadást diákok számára szerdán, Gyulán. A Középiskolai Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programjában megvalósuló esemény az Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulóit szólította meg. Az eseménnyel szerették volna elősegíteni a középiskolások pályaválasztását. Csóka Ildikó a gyógyszerészet rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket “Miért van …

Tovább »

Kardiológiai továbbképzést tartottak Gyulán

  Továbbképző előadást tartott a Vigadóban a gyulai kardiológiai osztály, illetve az invazív kardiológiai részleg. Márk László nyugállományba vonulását követően június elsejétől új vezetővel, Thury Attila irányításával működik a Kardiológiai Osztály. A munkacsoport 3 szakorvossal is bővült. Az orvoslétszám növekedése magában hordozza a szakmai repertoár szélesedését, és ezzel a betegellátás …

Tovább »

Az önelfogadás fontosságáról tartottak előadást

  Az Egészséges Időskor program keretén belül tartottak előadást az Egészségfejlesztési Irodával a gyulai Scherer Ferenc utcai idősek klubjában. Az interaktív előadást Juhos Renáta szociális szakember tartotta. A beszélgetés témája az önelfogadás fontosságáról szólt. Emellett érintettek idős korban megjelenő problémákat is. Az előadáson foglalkoztak azokkal a problémákkal is, melyekkel mindannyian …

Tovább »