Horváthné Kriczki Zita már gyerekkora óta érdeklődik a művészet, különösen a mozgás és képzőművészet iránt Az Orosházán élő tánctanár már korábban foglalkozott táncruhák tervezésével, valamint kalocsai mintákat festett fára, tányérra. A szeptember 21-én megnyitott kiállítás alkotója két évvel ezelőtt kezdett el üvegtárgyakat gravírozni, mára pedig kedvenc időtöltésévé vált. Az alkotó …
Tovább »Az 50 éves Gyulai Iskola mutatkozik be a Kohán Képtárban
Szombaton nyitották meg az idén ötven éves Gyulai Nyári Művésztelep jubileumi kiállítását a Kohán Képtárban. 1969-ben alapították meg az ország egyik legrégebbi művésztelepét, melyet mára már a művészettörténészek Gyulai Iskolaként tartanak számon. A négy héten át tartó nyári együttalkotás során a művészek realisztikus ábrázolásmóddal jelenítették meg a tájegység jellegzetességeit. A …
Tovább »Dupla telt házas premierrel mutatták be a Toldit Gyulán
Kígyózó sorok a Gyulai Művelődési Központ folyósóin, majd teltház a nézőtéren. Mindez a Toldi film premier vetítésén történt szeptember 20-án, ahol az országban elsőként a gyulai közönség láthatta a Arany János költeményének első megfilmesített verzióját. A Gyulán és Nagyszalontán forgatott Toldin 50 fős stáb dolgozott, köztük neves magyar színészek is, …
Tovább »Rekordlátogatottság a nyári kulturális programokon
Nehéz ugyan megszámolni, mennyien vettek részt az Erkel Ferenc Kulturális Központ által szervezett nyári programokon, hiszen ezek többsége bárki által ingyenesen látogatható volt, vagyis nem szedtek jegyet – mondta a 3Témában Katona Katalin ügyvezető, aki kérdésünkre úgy fogalmazott, érezhetően többen látogattak ki ezekre az eseményekre. A nagy rendezvények, mint a …
Tovább »Több, mint 6400-an szavaztak a Gyulai Várfürdőre
Szoros mezőnyben kellett helytállnia az “Év Fürdője” szavazáson a Gyulai Várfürdőnek, mondta Kun Miklós a létesítmény ügyvezetője. Az internetes versenyen közel 153 000 szavazat érkezett be, melyeken közel 200 fürdő osztozott különböző arányban. A szervezők három kategóriát hoztak létre, és a legerősebb csoportban érte el idén az V. helyet a …
Tovább »Nemzetközi Macskakiállításon versengtek a cicák Gyulán
Angol nyelven bírálták és ismertették a Nemzetközi Macskakiállításon, vagyis a HungaroCat-en a cicákat a hétvégén megrendezett gyulai eseményen. A két nap folyamán a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok megtelt a különböző méretű és fajtájú négylábúval. Külön-külön versenyeztek többek között a felnőtt, a kölyök valamint az ivartalanított macskák. A cicák között volt …
Tovább »Ajándékokat nyerhetnek, akik részt vállaltak a gyulai virágosításban
A Béke téren kezdődött a Virágos Gyuláért közösségi akció nyereményjátékának sorsolása. Az első állomáson az itteni ellátottak segített kihúzni a nyertesek nevét. Kiss Tamásné, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, sokan jöttek el a hagyományos virágosztásra, és sokat töltötték ki azt a szelvényt, mely révén most a sorsoláson is részt vehettek. …
Tovább »Billogokat mutat be a Turisztikai Főpályaudvar
Az egyik különleges tárgyat, egy erdészek által használt eszközt mutatta be ezeken a felvételeken Mester Gábor békéscsabai gyűjtő. A békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron nem első alkalommal nyílt kiállítás az ő valamelyik gyűjteményéből. Az egyediség eddig is jellemző volt ezekre a tárlatokra, billogokat viszont Mester Gábor tudomása szerint senki sem gyűjt. A …
Tovább »Ilyen volt a néptáncfesztivál: 16 együttes lépett fel Gyulán
Péntek délután zajlott az immár huszonötödik alkalommal megrendezett Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljának egyik fő programja, a felvonulás. Idén összesen 16, 8 külföldi és ugyanennyi hazai táncegyüttes mutatkozott be a város különböző, forgalmas terein. Így nem volt kérdés, hogy ebben az évben sem szakítanak a hagyományokkal, a gólyalábas közönségcsalogatást követően a …
Tovább »Világrekord született a Gyulai Várfürdőben
Nemere István, Magyarország egyik legnépszerűbb írója dedikálja egyik könyvét a videóban látható felvételeken, a Gyulai Várfürdőben. A komplexum egy nem mindennapi eseménynek adott otthont, az ismert szerző összesen 317 kötetét szignózta, ezzel új világrekordot állított fel. Elmondta, mely könyvei voltak a legnépszerűbbek a fürdőzők körében. Az egyik ,,A Magyarok 7 …
Tovább »