2024. május 7., kedd
FONTOS

Címke: kultúra

Székely Aladár születésének 150. évfordulója alkalmából rendeztek kiállítást

  1870. március 5-én, Gyulán, Bleyer Aladár Áron néven látta meg a napvilágot, a mára Székely Aladárként ismert fotóművész – idézte fel Bánfi Barnabás. A nevét viselő fotóklub a kerek évforduló előtt tisztelegve, a gyulai művelődési központban rendezett portrékiállítást. Az első emeleti aulában összesen 46 fotót tekinthetnek meg az érdeklődők, …

Tovább »

Hatvan éve vezették be a német nyelvoktatást az Implomban

  Az 1959-60-as tanévben vezették be az akkori 3-as iskolában a német nemzetiségi nyelvoktatást, mely azóta is az intézmény profiljának meghatározó részét képezi. Csütörtökön egykori tanárok és diákok részvételével idézték fel, milyen volt az elmúlt évtizedekben az Implom iskola között tanárnak, vagy adott esetben diáknak lenni. A kezdeti évek egyfajta …

Tovább »

A Kohán-művek magángyűjtőinek jelentkezését várják

  Az Erkel Ferenc Kulturális Központ a 2018-ban Hunya Gábor, 2019-ben pedig Böhm József műgyűjtők kollekcióiból rendezett kiállítások után ebben az évben a magánkézben lévő Kohán műveket tervezi bemutatni. A Kossuth-díjas festőművész születésének 110. évfordulója alkalmából a Kohán-életmű magánkézben lévő alkotásaiból egy jubileumi időszaki kiállítást terveznek a gyulai Kohán Képtárban. …

Tovább »

Világjáró gyulaiak :szigetországi érdekességek

    Ezek az angolok! – Furcsaságok, érdekességek a szigetországban címmel folytatódott a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Világjáró Gyulaiak elnevezésű programsorozata. Az utazó vendég ezúttal Radnóti Edit volt, aki a szigetországban töltött öt év tapasztalatait gyűjtötte össze és hozta el a gyulai érdeklődők számára. Az előadó többek között az ottani …

Tovább »

Csendes Ferenc festményeiből nyílt kiállítás a megyei kormányhivatalban

  “Emberek a természetben” címmel nyílt tárlat szerdán, a Békés Megyei Kormányhivatalban. Csendes Ferenc ez alkalommal az utóbbi két-három évben készült festményeiből összesen 24-et választott ki annak érdekében, hogy az intézménybe látogatók a megyeszékhely környezetét, természeti értékeit egy piktor szemszögéből is láthassák. Takács Árpád kormánymegbízott kiemelte, a 75 éves alkotó …

Tovább »

Egy év múlva beindulhat a gyulai Zeneműhely

Csütörtök délelőtt újabb fejezetet nyitottak a gyulai közösségi terek megújítását szolgáló projektben, a Béke sugárút 28. szám alatti ingatlanban jelentették be ugyanis, hogy egy éven belül megújul az épület, és egy olyan teret alakítanak ki, amely a gyulai zenei élet új középpontjává válhat. A Gyulai Zeneműhely Egyesület elnöke, Csiernyik István …

Tovább »

Tavaszi képeket mutat be a kórházban a József Dezső alkotókör

  Papp Mária kiállítása után csak két napig voltak üresek a falak a Békés Megyei Központi Kórház gyulai igazgatási épületében, de az erre járók mégis azt érezhették, hogy valami hiányzik ebből a térből – mondta a József Dezső Alkotókör legújabb tárlatának megnyitóján Hack Gabriella, a gyógyító intézmény osztályvezetője. Az épületbe …

Tovább »

Gyulán kezdődnek a Harag György emlékév eseményei

  A jeles erdélyi rendező, Harag György emlékének szenteli a 2020-as évet a Magyar Művészeti Akadémia. A programsorozat március 26-án, Gyuláról indul Kárpát-medencei körútjára – közölték a szerdai, fürdővárosi sajtótájékoztatón. A várszínház igazgatósági épületében látható lesz a Kolozsvári Állami Magyar színház egykori főrendezőjéről szóló, az életművet felölelő emlékkiállítás, emellett konferenciát …

Tovább »

Rendhagyó irodalomórát tartottak a gyulai Vigadóban

  Megszentelt múltunk magyar mesét mond címmel rendeztek rendhagyó irodalomórát a gyulai Vigadóban. Az előadó Szőke István Atilla versíró volt, aki verseiben, dalszövegeiben a magyar múlt tiszteletét, a műveltség, a lélek, a megmaradás fontosságát, a nemzettudat építését, ősi örökségünk megóvását és a magyar nyelv kiapadhatatlan forrásának tisztaságát hirdeti. Egy 4 …

Tovább »