2024. május 10., péntek
FONTOS

Címke: kultúra

Térségünk lovas életét mutatja be a Nyeregben Békésben című film

Térségünk lovas életének szinte minden fontosabb momentumát megjeleníti az a film, melyet decemberben, Békéscsabán mutattak be. A 3Témában a Nyeregben Békésben című, 95 perces alkotói csapatának két tagja, Gyurkó Dániel producer és Major Gyula rendező beszélt a közel két évet és mintegy negyven helyszínt felölelő munkáról, mely a lószerszámkészítéstől a …

Tovább »

Gyula négy arcát örökíthetik meg a fotósok

Még a téli hónapokban is jelentős a turizmus Gyulán, ezt annak is köszönhetjük, hogy ebben a térségben tavasztól télig mindig van látnivaló. Ez adta az ihletet a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft munkatársainak is. Céljuk az, hogy bővítsék és frissítsék a fotóadatbázisukat. Az általuk kiírt pályázaton azt kérik, hogy a jelentkezők …

Tovább »

Januárban sem áll meg az élet a gyulai kiállítóhelyeken

  Ezekben a napokban az energiahatékonyság jegyében nemcsak a Ladics-ház és a Kohán-képtár tart zárva, hanem az Erkel Ferenc Művelődési Központ is, de ahogy Fábián Tamás kommunikációs vezető szavaiból kiderült, mindez nem jelenti azt, hogy megállt volna az élet, az érintett munkatársak ugyanis a színfalak mögött is tevékenyek. A kiállítóhelyek …

Tovább »

Újra kinyitott a gyulai könyvtár

Novembertől lezárták a gyulai könyvtár emeletét, és bár a látogatók ide is feljöhetnek, ezt csak kabátban érdemes megtenniük, mert itt takarékossági okokból temperáló fűtés megy, vagyis nagyjából tizenöt fokot tartanak. Az elmúlt hetekben a földszinten sem volt meleg, az igazgatási szünethez igazodva a bibliotéka ezen időszak alatt zárva tartott, és …

Tovább »

Kovács Tamás: megbocsátani kell, felejteni nem szabad!

Aradszki Anna közreműködésével idézték fel a 78 évvel ezelőtti eseményeket vasárnap délelőtt. A németvárosi Szent József templomban Kovács Péter plébános mutatott be szentmisét a málenkij robotra elhurcolt gyulaiakra emlékezve. Czeglédi Katalin es Bíró Tamás produkciója után Kovács Tamás, a Nemzeti Adó és Vámhivatal Békés vármegyei igazgatója tartott beszédet, melyben felidézte, …

Tovább »

Fodor György a finn-magyar kapcsolatok gyulai vonatkozásait kutatja

  Fodor György középiskolai tanár kutatásai során rábukkant a gyulai tagkórház névadójának finn kapcsolatára. Pándy Kálmán második felesége az első berlini finn nagykövet lánya volt. Fiúk, Pándy Pál 1905-ben született Gyulán. Későbbiekben a nagymamájához került Finnországba, ott élt az 1940-es évektől kezdve, majd Lappföldön vált belőle hét nyelven beszélő turisztikai …

Tovább »

Egyedülálló jegyértékesítési rendszert vezettek be Gyulán

    Az Almásy-kastély meghaladta, a vár pedig megközelítette a 2019-es bázisév vendégszámát 2022-ben. Mindkét kiállítóhely esetében sokféle jegytípus van. A Gyulára érkező vendégeket igyekeznek arra ösztönözni, hogy négy az egyben jegyet vásároljanak. Emellett vannak kedvezményes jegyek is, amelyek többek között csoportoknak vagy gyulaiaknak szólnak. Fekete-Dombi Ildikó kiemelte, amikor a …

Tovább »

Néphagyomány köré építenek játékot a turisztikai főpályaudvaron

Tavaly szeptemberben ünnepelte két évtizedes fennállását a ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület. Arra az időpontra készült el az a nyolcvanas évekbeli telefonfülke, mely nem ad vonalat, viszont információs pontként működik. Ebben 10 Békés megyei településről hallgathatunk meg érdekességeket. Az első hanganyag a “Halló, itt vagyok” elnevezést kapta. Félévente más témát …

Tovább »