2024. május 7., kedd
FONTOS

Címke: oktatás

Digitális oktatásra állt át egy hétig a Magvető iskola

  A Magvető Református Általános Iskola december másodikától kilencedikéig digitális oktatásra állt át. Ez azért következett be, mert mind az intézménybe járó mintegy 300 gyermek, mind a pedagógusok esetében jelentős mértékű volt a hiányzás. Varga Ottó kiemelte, a szülők igényeihez próbálnak alkalmazkodni. A digitális tanrend mellett ügyeletet is biztosítanak a Magvetőben …

Tovább »

3Téma – Szabó Enikő

  A nyolcadikos tanulóknak december 4-ig kell leadniuk jelentkezésüket a választott középiskolákba, ebben a döntésben igyekszik segíteni most leginkább a Gyulai Ifjúsági Központ. A fiatalok körében mindenki másképp éli meg a jelenlegi helyzetet, az online tér pedig most egyszerre jelenti a szabadidőt és a tanulást is.

Tovább »

A továbbtanulásban segíti a diákokat a Gyulai Ifjúsági Központ

Az online tér javarészt a kikapcsolódás helyét jelentette sok fiatal számára, 2020-ban azonban ez minden tanuló életében megváltozott. A digitális oktatás ideje alatt iskolai kötelezettségeiknek is az internet segítségével tesznek eleget, teendőiket pedig most is órarend szerint táblázzák be. Ebben az évben számos szokatlan dolog vált a mindennapok részévé, nekik …

Tovább »

Az Almásy-kastélyban és az ifjúsági központban is várják a felajánlásokat

  November 20-án vette kezdetét a Gyulai Ifjúsági Központ cipősdoboz akciója. A városi diákönkormányzat, a kortárs segítők és a központ munkatársai hetekkel ezelőtt kezdtek el gondolkozni azon, hogyan segíthetnének a városban élő rászoruló gyermekeken, családokon, árulta el Szabó Enikő, a központ szakmai vezetője. Hozzátette, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével biztosan …

Tovább »

Online programokat és cipősdoboz akciót szerveznek az ifjúsági központban

  A Gyulai Ifjúsági Központ nem zárta be kapuit, a diákok módosított időpontban, minden hétköznap 10 és 17 óra között egyéni tanácsadáson vehetnek részt. Szabó Enikő, a központ szakmai vezetője elárulta, ameddig nem hoznak olyan rendeletet, amely az egyéni vagy a szakpszichológussal történő foglalkozásokat tiltaná, addig személyesen, később online folytatnák …

Tovább »

Együttműködik a Gál Ferenc Egyetem és a Gyulai Szakképzési Centrum

A másfél méteres távolságot betartva szignózták kedd délután azt a megállapodást, mely szorosabbra vonta a Gál Ferenc Egyetem és a Gyulai Szakképzési Centrum között korábban is létező köteléket. A gyulai művelődési központban aláírt dokumentum előrelépést hozhat a régióban működő egészségügyi szakképzés további fejlődésében.

Tovább »

A gyulai iskolákban is teljeskörű nagytakarítást tartanak az őszi szünetben

  Ismét nagytakarításra kerül sor az iskolákban, az őszi szünet alatt alapos fertőtlenítést végeznek minden intézményben. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától az iskolák javaslatokat is kaptak az akció menetére és módjára, hangsúlyozva azt, hogy a szünetre olyan lehetőségként tekintsenek, mintha az rendkívüli szünet lenne. Mindemellett egy olyan javaslat is elhangzott, hogy …

Tovább »

Ösztöndíjakat adott át és fejlesztésekről egyeztetett Gyulán Soltész Miklós

    A gyulai román iskolába érkezik ezeken a péntek délelőtti felvételeken Soltész Miklós. A koronavírus járvány miatt idén nem egy központi, budapesti ünnepségen, hanem helyben, az adott intézményben adják át a Miniszterelnökség nemzetiségi tanulmányi ösztöndíját.  Az eseményen Czeglédiné Gurzó Mária, az intézmény vezetője emlékeztetett, Soltész Miklós immár harmadik alkalommal …

Tovább »

3Téma – Mészárosné Szabó Anna

  Közel 2000 Békés megyei tanulónak juttatta el idén a pályaválasztást segítő diáknaptárt a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az általános iskolás tanulók közül már idén többen jelentkeztek olyan középiskolába, ahol szakmát és érettségit is szerezhetnek. A kamara szakképzési osztályvezetője szerint ez többek között az ösztöndíjaknak is köszönhető.

Tovább »

Jó irányba halad a szakképzési reformprogram első éve

  A koronavírus-járvány miatt 2020-ban csak közvetve tudták átadni a Békés Megyei kereskedelmi és Iparkamara munkatársai a diáknaptárakat a térség mintegy kétezer nyolcadikos tanulójának. A végzős diákoknak idén is fontos döntést kell meghozni. A közelmúltban jelentősen felerősödött az érdeklődés a technikumok iránt. Ez köszönhető a nemrég elindult szakképzési reformprogramnak is, a diákok …

Tovább »