2025. február 17., hétfő
FONTOS

Címke: oktatás

1400 hallgatót vett fel idén a Gál Ferenc Egyetem

  A tavalyi rekord után idén újabb csúcsokat döntött a Gál Ferenc Egyetem a felvett hallgatók létszámát illetően. A szombat délelőtti, a szegedi dómban megtartott évnyitón Dux László rektor arra hívta fel a figyelmet, hogy a GFE esetében az országos átlagokat is meghaladja a bővülés. Tavaly 1100, idén 1400 új hallgató …

Tovább »

50 éves, erkeles érettségi évfolyam találkozót rendeztek a gyulai gimnáziumban

Félévszázados, erkeles érettségi évfolyam találkozót rendeztek a gyulai gimnáziumban. Ezt az évfolyamot 209-en kezdték el, az 1974-ben végzett hat osztályból 130-an jelentek meg a szombati eseményen. A program különlegességét adta, hogy két tanár is megjelent a találkozón. Az évfolyamtalálkozó ötlete 2023-ban merült fel. Nyolc hónap alatt sikerült tető alá hozni …

Tovább »

Egy hónapos, görög tanulmányútra utaznak a göndöcsös diákok

  Intenzív, angol nyelvi kurzuson vettek részt pénteken azok a göndöcsös diákok, akik hamarosan egy hónapos, görögországi tanulmányútra utaznak. A fiatalok egy olyan képzés részei lesznek, mely révén egy idegen országban, idegen környezetben szerezhetnek egyedülálló tapasztalatokat. A görög útra négy szakmacsoport képviselői, diákok és tanárok utaznak. A masszőrök a görög …

Tovább »

Tudományos sikerek a GFE gyulai campusán

  A napokban bemutatott kutatási eredményeikkel sikeresen szerepeltek a GFE gyulai karának oktatói Siófokon. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Konfereciáról Beke Szilvia dékánhelyettes és Tömő Zsolt tanársegéd szekciójuk legjobb előadói díjával tértek haza. A Siófokon rendezett, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói konferencián harmadszor vett részt a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara, ahonnan szekciójuk …

Tovább »

Az elsős hallgatókat köszöntötték a GFE békéscsabai karán

Sajtónyilvános eseményen köszöntötte elsős hallgatóit a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai, gazdasági kara. A csütörtöki eseményen Árpási Zoltán dékán azt mondta, kemény munka vár a mostani elsősökre a következő években, de ehhez minden támogatást megkapnak az egyetemtől. A campus küldetését úgy kell elképzelni, mint egy jövőbe vezető hidat. Dux László rektor …

Tovább »

Elismerték Katona Krisztinát, a GFE dékánját

  A Magyar Felsőoktatás Napja alkalmából kitüntették Katona Krisztina, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar dékánját. Az Apáczai Csere János-díjat kiemelkedő oktatói munkája, illetve a pedagógiai gyakorlatot segítő tudományos tevékenysége elismeréseként vehette át a szarvasi campus vezetője. Magasrangú szakmai elismerésben részesült a felsőoktatásban az idén a huszonnyolcadik tanévét kezdő Katona …

Tovább »

Suliindító buli – az iskolakezdést segítették

  Szombat délelőtt a várkertben tartotta Suliindító buliját a Regionális Wellness Egyesület. A nyolcadik alkalommal szervezett jótékonysági eseményen több mint ötven gyulai gyermeknek tették könnyebbé az iskolakezdést. Első alkalommal negyven családnak tudott segíteni a Regionális Wellness Egyesület, a nyár utolsó napjára szervezett, nyolcadik Suliindító buliban ez a szám mintegy száznegyvenre nőtt, …

Tovább »

Békéscsabán rendezik a GFE gólyatáborát

Harry Potter-es tematikában rendezik meg a héten a Gál Ferenc Egyetem gólyatáborát. A békéscsabai eseményen mind a négy, a békéscsabai, a gyulai, a szarvasi és a szegedi campus is képviseltette magát frissen felvett diákokkal, akikre sok program várt. A hétfő délutáni megnyitón Vincze Gábor gyulai dékán a fürdővárosi kar múltjáról …

Tovább »

Átadták a Magvető iskola új tornacsarnokát

  Egy évvel ezelőtt tették le az alapkövet, idén áprilisban bokrétaünnepet tartottak, szeptember első napján pedig átadták a Magvető Református Általános Iskola új tornatermét. A vasárnap többszörös ünnep volt a gyulai református közösség történetében. A hálaadó istentisztelettel, a gyulai református oktatás újraindulásának harmincadik évfordulójával és a jelentős beruházás átadásával egybekötött alkalom egyben a …

Tovább »