2022. november 30., szerda
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

2020-ban is muzsikált az erdő a Körösök völgyében

  A Csörömpölők Együttes koncertje indította a Muzsikál az erdő gyulai programsorozatát. A háromnapos rendezvény péntek délután kezdődött, az első hangok a Csigakertben csendültek fel. A fő cél idén is az volt, hogy az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítsák a résztvevőket. Az …

Tovább »

Profi távcsöveket próbálhattak ki a jelenlévők a Gyulai Csillagászati Napokon

  Csillagászati napokat rendeztek Gyulán az elmúlt hétvégén. A programokat a Gyulai Almásy-kastélyban szervezték meg, ahol lehetőséget adtak az érdeklődők számára, hogy profi távcsővel figyeljék meg az égboltot. Ebben szakcsillagászok segítették őket. A csillagászat igen nagy érdeklődésnek örvend, az ismeretek azonban meglehetősen hiányosak, ami a napfizikára hatványozottan igaz. Így került …

Tovább »

Vasárnap zár a Rondella

A Brass On the Road nevű formáció ma esti fellépésével búcsúzik a koncertszezontól, s ezzel együtt a nyártól a Rondella. A szabadtéri szórakozóhely vasárnap estig várja a vendégeket. A nyári időszakban nyitva tartó Rondella a legegyedibb környezetben fogadja vendégeit minőségi kínálatával, amelyben természetesen komoly szerepet kapnak a gyulai termékek is. …

Tovább »

Őszi galamb- és kisállatbörzét rendeztek Gyulán

  Gerle kacagástól volt hangos szombat reggel a városi tornacsarnok parkolója. Az egyik legelterjedtebb egzotikus galambféle, a kacagó gerle háziasított fajtájának mára már 16 színmutációja, valamint 3 tollváltozata ismert. Ebből több is helyet kapott a galamb- és kisállatbörzén. De új gazdára vártak a nagy közkedveltségnek örvendő, sárga hullámos papagájok is. …

Tovább »

Véget ért a 91. Ünnepi Könyvhét Gyulán

  Több új kötetét is bemutatta Kiss Ottó, József Attila-díjas költő, író – ez volt az Ünnepi Könyvhét első, gyulai eseménye még a múlt héten. E hét keddjén a Mágyika könyve – A Magyariné szeretője című regényt mutatták be szintén a könyvtár kertjében. Elhangzott, a kötet szerzőit érdekelte Hatvani István …

Tovább »

Nem minden nap látogatható épített és régészeti örökségeket mutattak be

  Több gyulai helyszínt lehetett megtekinteni ingyen egy országos programsorozat, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából. A hétvégén többek között az evangélikus templomba is betérhettek az érdeklődők, mely az istentiszteleteken kívül nem látogatható. A Kulturális Örökség Napjain templomtörténeti kamarakiállítást rendeztek a helyszínen, valamint felidézték Stéberl András munkásságát is. Az épületet Gerlóczy …

Tovább »