2022. november 30., szerda
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

BOR, ami muzsikál

Jó hangulatú fúvószenével búcsúzik a koncertszezontól a Rondella. Van még egy nagy dobása erre a szezonra a gyulai vár melletti szabadtéri szórakozóhelynek. A nyári időszakban nyitva tartó Rondella a legegyedibb környezetben fogadja vendégeit minőségi kínálatával, amelyben természetesen komoly szerepet kapnak a gyulai termékek is. A helyszín másik ismert jellemzője, hogy …

Tovább »

Kolbász és kézműves sör is várta az érdeklődőket a Gyulai Gasztrosétán

  A város különböző területein várták az embereket a Gyulai Gasztrosétával. Szeptember 18-án és 19-én a gyulai gasztrokultúra jelképeivel lehetett megismerkedni. A hat állomásból álló séta egyik helyszíne a Városház utcán volt. Itt a pálinka mellett többek között a Gyulahús termékeit lehetett megkóstolni. A Beer Corner – Viharsarki Sernevelde kézműves …

Tovább »

Gyulán járt Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember

  Csütörtök délután Gyulára látogatott a sokak által bükki füvesemberként ismert Szabó Gyuri bácsi. Szabó György 1928. április 15-én született, 92 évesen irigylésre méltó egészségügyi állapotban gyógyítja és segíti az embereket a betegségek könnyebb legyőzésében. Meggyőződése, hogy a növények gyógyító erejében rejlik az emberek egészségének a kulcsa. A gyulai művelődési …

Tovább »

Összeöntötték a Nemzeti Összetartozás Pálinkáját

  A kialakult járványügyi helyzet miatt a tervezett második időpontban sem lehetett megrendezni a 21. Gyulai Pálinkafesztivált, de a hagyományokhoz híven idén is elkészült a Nemzeti Összetartozás Pálinkája. A felajánlott anyaországon belüli pálinkákat és határon túli párlatokat egy nyílt hordóban házasították a Városháza kertjében. Az így kapott „összetartozás pálinkáját” Kovács …

Tovább »

Kiosztották a legszebb kerteknek járó díjakat

  A pandémiás helyzet ellenére is rengetegen jelentkeztek az idei Virágos Gyuláért és a Legszebb konyhakertek versenyére. Görgényi Ernő polgármester a szerdai díjátadón kiemelte, a résztvevők hozzájárulnak ahhoz, hogy a város egész területe tiszta, rendezett és esztétikus képet mutasson az arra járóknak. A virágosítási versenyen nem csak a virágok mennyiségét, …

Tovább »

Hat állomásból álló Gyulai Gasztroséta várja az érdeklődőket

  Gyulai Gasztrosétával várják az embereket szeptember 18-án és 19-én. A városban található szállodákban, panziókban, apartmanokban a foglalási számok nagyon magasnak ígérkeznek, ezért szervezték meg ezt az eseményt. A magyar gasztrokultúra jelképei, ezen belül is a gyulai gasztrokultúra jelképei a két nap során hat helyszínen várják az érdeklődőket. Itt a …

Tovább »

Megtartja az őszi évadot a Gyulai Várszínház

  A visszajelzések alapján a Gyulai Várszínház történetének egyik legsikeresebb évada volt az 57. nyári évad – hangzott el 3Téma című műsorunkban, ahol Elek Tibor igazgató értékelte az elmúlt hónapok munkáját. A 2020-as évad során összesen 44 programból választhattak az érdeklődők, a legnépszerűbb előadásokra rendszerint gyorsan fogytak a belépők, és több …

Tovább »

Önálló turisztikai régió lesz Gyula és Békéscsaba

Gyula és térsége néven turisztikai térségként nevesítette Gyula és Békéscsaba városokat a Kormány. (Angol nevünk: Gyula region.) – írta facebook oldalán Görgényi Ernő polgármester. “Összesen 11 magyarországi turisztikai térséget nevesített a kormány rendeletével, Békés megyében kizárólag a miénket. Ez fontos mérföldkő városaink számára. Mit is jelent a turisztikai térséggé nyilvánítás? …

Tovább »

Ars Sacra Fesztivál Gyulán

  A gyulai ferences templom és rendház romjainak rejtélyei címmel Mátyás király utolsó leszármazottainak gyulai nyughelyéről tart előadást Liska András régész 2020. szeptember 17-én a Ferences romkertben. A program az Ars Sacra Fesztivál helyi eseménye. Az Ars Sacra Fesztivál minden év szeptemberében hirdeti az örök értékeket, a Szépséget, az Igazságot, …

Tovább »

Idén hét helyszínen zajlanak a Kulturális Örökség Napjai Gyulán

  Idén a város önkormányzata és az Erkel Ferenc Kulturális Központ is csatlakozik a szeptember 19-20-ai Kulturális Örökség Napjai elnevezésű programsorozathoz. Ez az Európai Örökség Napok magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre. Országszerte több száz műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők, akik egy-egy izgalmas programon vagy tematikus …

Tovább »